Már 73 százalék felett a foglalkoztatottság

Míg 2010-ben a Magyarországon foglalkoztatottak száma nem érte el a 3,8 milliót, addig jelenleg 4,45 millió a foglalkoztatottak száma hazánkban. A szakemberek szerint belátható időn belül akár 75 százalékos is lehet a munkát vállaló 20-64 év közöttiek aránya. Ezzel pedig sikerül elérni az Európai Unió által 2020-ra kitűzött célt a korosztály foglalkoztatási arányát tekintve.

Jövőre emelkedik a cafetéria

5400 forinttal jobban járunk jövőre a cafeteriával a kedvező adóváltozások miatt. A januári 2,5 százalékos járulékcsökkentés ugyanis jótékony hatással lesz a béren kívüli juttatásokra, ráadásul bővülnek a választási lehetőségek is.

Újabb segítség a Misszió Alapítványnak

Több zsáknyi meleg ruhát vitt Dódity Gabriella, a kispesti Fidesz elnöke kollégáival,…

Hűtőt és mosógépet is ajándékoztak

Idén is sokan csatlakoztak a kispesti Fidesz-KDNP frakció kezdeményezéséhez, amelyben rászoruló családoknak,…

Bearanyozták a gyerekek karácsonyát

Tavaly indult útjára a kispesti Fidesz jótékonysági adománygyűjtése, amelynek keretében nehéz helyzetben lévő kispesti családok gyermekeinek szeretnék szebbé tenni a karácsonyt. Idén is több tucat gyereknek és családnak segítettek az ünnepek előtt.

Végre szépül a Klapka utcai lakótelep kis parkja is

Három év után végre nekikezdett az önkormányzat a Fidesz-KDNP frakció által 2014-ben elkészített tervek megvalósításához. A lakótelepi kis parkok fejlesztését, a korábbi tervek leporolását Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok javasolta tavaly nyár végén, amelyet a képviselő-testület el is fogadott. Az öt helyszínen eddig érdemben nem sok minden történt, de most végre megkezdődött az Irányi Dániel és a Klapka utca közötti részen a felújítás, ahol a játszóteret és a zöld sávot újítják meg.

A metrófelújítás következő lépése

Várhatóan 2018 végén indul az M3-as metró középső és déli szakaszának felújítása, amikor befejeződnek az északi szakasz munkálatai. A jövő évben kezdődő – Kőbánya-Kispest és Határ úti megállókat is érintő – felújítások pályázatát várhatóan még idén kiírják.

Ötletek a karácsonyi menühöz – A desszert

Bizony az ünnepek már a nyakunkon vannak. Ideje nekilátni a karácsonyi finomságoknak, vagy legalábbis az előkészítésüknek. Ön tudja már, hogy mivel kedveskedik szeretteinek az ünnepekre? Bejgli, zserbó, fatörzs, mákos guba, mézeskalács… ezek a karácsonyi menü klasszikus desszertjei. De érdemes egy kicsit változtatni, kipróbálni új ízeket, a család is értékelni fogja! Íme, néhány tipp!

Adventi verses estet ad Juhos-Kiss János

A Kispesti Társaskör következő eseménye az adventi készülődés jegyében telik. A Társas Klub vendége lesz Juhos-Kiss János, Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett író- költő, aki saját szerzeményeiből ad egy verses estet december 7-én 17 órától a Kispesti Kaszinóban.

December első hetében is mérik a sebességet Kispesten!

December első hetében is számíthatunk sebesség-ellenőrzésre Kispesten.   december 4., hétfő: 09.30-11.00…