The Latest
Nem segítik a református óvoda ügyét Gajdáék?
Rendkívüli ülésen tárgyalták a képviselők a Szőlőskert református óvoda bővítésének ügyét. A tét nagy, hiszen sikeres pályázat esetén közel 300 millió forintnyi külső forrás érkezhet Kispestre. Addig azonban az önkormányzatnak helyet kellene találni a Pedagógiai Szakszolgálatnak, mert a bővítést az Esze-Tamás utcai, önkormányzati épületben tervezik. A képviselő-testületi ülésen parázs vita alakult ki, mert Gajda Péter és frakciója nem akarja vállalni a Pedagógiai Szakszolgálat új helyre költöztetésének költségeit.
WekerleFeszt művészeti találkozó lesz áprilisban
Ötödik születésnapját ünnepli a WKK által útnak indított művészeti fesztivál, a WEKERLEfeszt. Nem titkolt büszkeséggel és szeretettel hívjuk, várjuk művészbarátainkat és látogatóinkat az idei interaktív művészeti találkozónkra, melynek kiemelt célja közelebb hozni a helyi, illetve fővárosi lakosságot Wekerletelep és Kispest kulturális értékeihez, az alkotókhoz és az alkotás folyamatához.
Nagy Pétertől búcsúzik a kerület
Örök nyugalomra helyezték Nagy Péter humánszolgáltatási igazgatót szerdán a Kispesti Temetőben. Az önkormányzat munkatársát családja, barátai, munkatársai és egykori tanítványai kísérek utolsó útjára, a búcsúztatón többen beszédet mondtak, Gyetván Gábor, a Nagyboldogasszony templom plébánosa mellett. A gyászmisére április 5-én 18 órakor a Nagyboldogasszony templomban kerül sor.
Megújult a fűzéri vár, kispestiek segítettek
Megújult Füzér vára, a történelmi Zemplén vármegye nevezetessége, Húsvétkor újra megnyitotta kapuit a látogatók előtt. 1992-től a kispesti Deák Ferenc Gimnázium diákcsapata Simon Zoltán vezetésével végzett jelentős feltárási és helyreállítási munkákat a várhegyen.