Idén sem jut több pénz az óvodákra

Hiába a polgármesteri intézménybejárás és ígérgetés, egyetlen fillérrel sem ad többet Gajda Péter az iskolák, óvodák és bölcsődék felújítására; leszavazták a Fidesz-KDNP frakció erre irányuló javaslatát. Viszont az eddiginél is hatékonyabban magyarázhatja majd a bizonyítványát a városvezetés, ugyanis ismét emelkedett az önkormányzati kommunikációs büdzsé.

Telet temetik Wekerlén

2016. február 27-én délután kerül sor a hagyományos télűző eseményre a Wekerlei Kultúrházban és a Kós Károly téren. Ez lesz a 10. alkalom, hogy megrendezésre kerül a Wekerlei Társaskör Egyesület (WTE) és a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár (WKK) közös rendezvénye, Wekerletelep egyik legnépszerűbb, látványos, hagyományőrző rendezvénye, a Téltemetés.

Fővárosi versenyen bizonyít az Ady iskola kórusa

Budapesti szinten méretteti meg magát az Ady Endre Általános Iskola felső tagozatosokból álló kórusa. Az átlagosan negyvenöt főt számláló énekkar folyamatosan újdonságokkal jelentkezik, a legközelebbi megmérettetés a jövő héten megrendezésre kerülő fővárosi Népdaléneklő verseny, amire már lázasan próbálnak Kántorné Orosz Mária vezetésével.

Negyed évszázada Kispest közösségéért

Az idén 26 éves Kispesti Társaskör Egyesület színes és érdekes programjaival mindig a valós közösségi kapcsolatok elmélyítését próbálta elősegíteni. Ezt tartották szem előtt az idei év eleji programjaik szervezésekor is.

Tiltakozzunk együtt az állatkínzások ellen

Fogjunk össze az állatkínzások ellen, álljunk ki közösen az állatok jogaiért és biztonságáért. Kispesti állatbarátok sem hagyhatják szó nélkül a deteki brutalitást. Találkozzunk február 20-án 12:30 órakor a Határ úti buszvégállomás metrólejáratánál, hogy együttesen tiltakozzunk az állatkínzás ellen. Mutassuk meg, hogy nekünk, kispestieknek is fontos az állatok védelme.

Csatárokkal erősített a Budapest Honvéd

A Haládás ellen, hazai pályán játssza tavaszi nyitómérkőzését a Budapest Honvéd. A klub három játékossal is erősített a téli átigazolási időszakban, jelenleg a bajnoki tabellán nyolcadik helyen álló labdarúgó csapat nem elégszik meg az OTP Bank Liga alsó házával, azon lesznek, hogy felsorakozzanak az élbolyhoz. George F. Hemingway tulajdonos lapunknak elmondta: a szezon végén nagyon elégedettek lennének egy negyedik hellyel.

Megnyíltak az Erzsébet program szociális üdülési pályázatai

Már lehet jelentkezni az Erzsébet program által nyújtott támogatásokra. Megnyíltak a nyugdíjasok, fogyatékos személyeknek és a nagycsaládosok számára kiírt szociális üdülési pályázatok; a nyertesek üdüléseken, kiránduláson, zenés-táncos rendezvényeken és gasztronómiai esteken vehetnek részt. Az elektronikus pályázat benyújtásához kispestieknek segítséget nyújt a helyi Fidesz iroda.

Hajléktalanok számára gyűjt a Fidelitas

A nagy hidegben is az utcán élő hajléktalanok számára rendezett adománygyűjtéshez csatlakozik a Fidesz és Fidelitas kispesti szervezete.

Kellemeset csalódott az Állatvédelmi Járőrszolgálat

Várakozásaikkal ellentétben az idei ünnepi szezonban kevesebb problémát tapasztaltak az Állatvédelmi Járőrszolgálat aktivistái és vezetői. Elenyésző volt a petárda elől menekülő kutyák száma Kispesten, mindössze két bejelentés érkezett hozzájuk.

Kritikus állapotban van a rendelő lépcsője

Jó ideje balesetveszélyes a Berzsenyi utcai rendelő lépcsője. A fagyos időjárás csak rontott a helyzeten, így nem tűr halasztást a felrepedezett kő rendbetétele. Az önkormányzat tervezi a rendelő felújítását, de a lépcsősor megújítása nem várhat tovább.