Műtéti sterilizálót kaptak az Illatos úti állatok

Újabb adományukat adta át a DOKTA- Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány az Illatos úti ebtelepnek. Az állatorvosok kérésére műtéti sterilizálót vásároltak most a telepnek, a következő eszköz egy fogászati berendezés lesz.

Kispesten is megkezdődött a koronavírus elleni oltás

Kispesten is megkezdték a koronavírus-elleni vakcinák beadását a szép korúak körében. Az egészségügyi dolgozók után az idősebb korosztály oltását kezdték meg a háziorvosok, március közepére a leginkább veszélyeztetett korosztály már védettséget kaphat. Dódity Gabriella, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője örömét fejezte ki a hír hallatán.

Megújult környezetben tanulnak a diákok a Móra iskolában és a művészeti iskolában is

Nagyívű intézményátszervezést hajtott végre az iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ tavaly, amelynek eredményeképp új helyen kezdte meg a tanévet a fogyatékossággal élő gyermekeket is nevelő Móra óvoda és iskola, valamint a Kispesti Szatmári László Alapfokú Művészeti Iskola is. Utóbbinak régi álma teljesülhetett: megkapták a Kispesti Vigadóval egybeépített, egykori BMI József Attila utcai épületét. Az utolsó simítások egyikeként most a Móra iskola konyhája és ebédlője készült el.

Díjakra és eszközpark bővítésére használták fel a támogatást

Idén is – a hagyományokhoz hűen – nyilvánosságra hozta a Kispesti Vass Lajos Általános Iskola a személyi jövedelemadó egy százalékából befolyt költéseit. Az iskola legfőképpen a nebulók díjazására használta fel az összeget.

Ellenőrizzük a madáretetőket!

Javában tart a tél, ám előfordulhat, hogy az ősz végén kihelyezett madáretetőkről megfeledkezünk. Fontos, hogy rendszeresen töltsük fel az etetőket, különben a madarak táplálék híján elpusztulhatnak.

Tűzoltóként hivatásod van! Várnak a tűzoltók Kispesten!

Tűzoltónak lenni több egy átlagos munkánál – ezzel a kedvcsináló mondattal intézett felhívást a XIX. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság elhivatott személyeknek.

Ingyenes applikációval az illegális szemétkupacok ellen

A kormány februárban döntött a klíma- és természetvédelmi akciótervről, ennek részeként az illegális szemétlerakás ellen indított mobilalkalmazást. A HulladékRadar mobil alkalmazás célja az illegális szemétlerakás terjedésének megakadályozása. Dódity Gabriella, a kispesti Fidesz-KDNP képviselő csoport vezetője is felhívta a figyelmet a kispesti illegális szemétrakás problémáira.

A zord időkben sem maradnak ellátatlanul a hajléktalanok

A hajléktalanellátó rendszer képes ellátni a kispesti fedél nélküli embereket. Ennek ellenére számos csoport él az erdőkben, többek pedig a társasházak lépcsőházaiban húzzák meg magukat a fagyos időkben. Az elmúlt napokban a kormány idén először életbe léptette a halálra fagyás veszélyére figyelmeztető vörös kódot. Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár elmondta: Budapesten 75 százalék alatti volt a szállók kihasználtsága. Van megoldás, a hajléktalanok életének megmentésére, és a lakók zavartalan életkörülményeiknek a megóvására.

Végre átvették a DOKTA adományát az Illatos úton

Az Illatos úti árva kutyák és cicák győztek! – jelentette be Dódity Gabriella, a Fidesz-KDNP kispesti képviselőcsoportjának a vezetője, aki fél év alatt kiharcolta, hogy a fővárosi gyepmesteri telepen tartott állatok megkaphassák a DOKTA – A Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány hárommilliós adományát, amelyet a Fővárosi Rendészeti Önkormányzati Igazgatóság (FÖRI) vezetése sokáig elutasított, és felbontotta az alapítvánnyal az együttműködést.

Tavaszra elkészül a Csokonai utcai gyermekrendelő

Ha minden a tervek szerint halad, márciustól már az új Csokonai utcai gyermekrendelőben fogadják azokat a gyógyulni kívánó gyermekeket, akiknek körzeti orvosaik eddig a Kispesti Egészségügyi Intézetben tartották háziorvosi rendelésüket. Az átalakítás az egészségügyi intézet Dr. Kumin Marianna főigazgató-főorvos által megkezdett kerületi egészségügyi fejlesztési program részeként valósult meg. A helyi egészségügyi bővítéshez a kormány közel egymilliárd forintos támogatást adott.