Életet menthet, ha közterületen, földön, padon fekvő hajléktalan láttán tárcsázza a 06-1 338-41-86 -os számot. Csütörtöktől betörő sarki hideg akár egy óra alatt áldozatokat szedhet, ezért is fontos, hogy gyors segítséghez jussanak az utcán tartózkodó személyek. Az extrém hideg miatt a Közép-magyarországi Regionális Diszpécser Szolgálat a február 11., csütörtök estétől február 16., kedd reggelig tartó időszakra kiadta az ún. „vörös riasztást”. Ebben az időszakban a hajléktalan-ellátó intézményeknek mindenkit kötelező módon fogadniuk kell. Ez nem okoz problémát, ugyanis megfelelő számú férőhely áll rendelkezésre, minden rászorulónak jut hely, amennyiben hajlandó igénybe venni a segítséget. 

 

Kispesten három helyen segítenek a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet Időszakos Éjjeli Menedékhelyén az Ady Endre út 112. a alatt, a Misszió Alapítvány Viola utca 30. szám alatti székhelyén és a Myrai Vallási Közhasznú Egyesület Hajléktalanok Nappali Melegedőjében.

 

A hajléktalan személyeken kívül figyeljünk azokra az ismerősökre, szomszédokra, magányosan élőkre, akik fűtetlen lakásban élnek, kérjünk vagy nyújtsunk számukra segítséget.

 

 

Péntektől kiadják a vörös kódot

 

A várható rendkívüli hideg időre tekintettel vörös kód jelzés lép életbe péntek délelőtt tíz órától, és ennek megfelelően adott esetben fogadniuk kell a hajléktalan embereket a nem nekik fenntartott bentlakásos szociális intézményeknek is – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára.

 

Fülöp Attila közölte, a vörös kód jelzés várhatóan jövő szerda délig lesz érvényben. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint péntektől jövő szerdáig éjszakánként mínusz 10 Celsius-fok alá süllyed a hőmérséklet, rendkívüli hideg lesz. A legfontosabb feladata továbbra is a hajléktalanellátó rendszernek van. A hajléktalanszállókon, a nappali melegedőkben van hely, senkinek nem kell az utcán aludnia. Országosan 79 százalékos, a fővárosban 73 százalékos a hajléktalanoknak fenntartott helyek kihasználtsága.

 

Az államtitkár a rendkívüli hidegre tekintettel arra kérte az utcán élőket, vegyék igénybe a szolgáltatásokat, azért, hogy senki élete ne kerüljön veszélybe. Fülöp Attila kiemelte, a vörös kód jelzés különleges felhívás mind a szociális rendszernek, mind a társadalomnak. A jelzés idején a bentlakásos szociális intézményeknek fogadniuk kell majd azokat a hajléktalan embereket, akiket hozzájuk irányít a diszpécserszolgálat.

 

Az államtitkár arra kért mindenkit, hogy ha valaki bajba jutott hajléktalan embert lát, hívja a diszpécserszolgálatok valamelyikét. Ezek a telefonszámok a www.hajlekot.hu oldalon elérhetők.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.