Új hangosbemondó rendszer

Új hangosbemondó rendszert épít ki kerületünkben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A vészhelyzet esetén használandó hangosbemondók a régi, motoros szirénákat váltják fel Kispesten.

Feketén-fehéren

A Balti országok iskolai sakkfesztiválját 2011. évben már hetedik alkalommal rendezték meg, ezúttal Riga egyik legpatinásabb szállodájában, közvetlenül az óváros mellett a Daugava partján.

Újra süteménysütő verseny

A Wekerlei Társaskör újra süteménysütő versenyt hirdet sós sütemények kategóriában.

Lekvárkóstoló nyárbúcsúztató

Lekvárkóstolóval egybekötött nyárbúcsúztatót rendez a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár csütörtökön 17 és 19 óra között.

Szeptemberi tésztasaláta

Itt az ősz. Szerencsére tart még a jó idő, s a nyári zöldségek és gyümölcsök ízét is feleleveníthetjük még egy ideig, például ezzel a tésztasaláta recepttel, amit egy kispesti olvasónk küldött be nekünk.

„Totemoszlop” az Ady Endre úton

Három hete látható az Ady Endre úton, a rendőrséggel szemben kerületünk új forgalomfigyelő rendszere. A „totemoszlop” – ahogy Sánta László, Az ORFK gépjármű körözési vonalvezetője, az eszköz kitalálója nevezi – tesztüzemmódban működik, és egyelőre előreláthatólag 25 napon keresztül figyeli az Ady Endre út forgalmát.

Újabb rablás Wekerlén!

Alig néhány napja számoltunk be a Wekerlén történt arany nyaklánc lopásokról, és most sajnos újabb, szintén Wekerlén történt, krimibe illő jelenetről kell tudósítanunk.

Röplabda az uszodában

Amatőr családi strandröplabda kupát rendeznek vasárnap a Kispesti uszodában.

Becsöngettek!

Szeptember 1-jén újra becsöngettek az ország, így Kispest iskoláiban is.

Wekerlei Napok

Idén 20. alkalommal rendezi meg a Wekerlei Társaskör Egyesület a Wekerlei Napokat szeptember 9. és 11. között. Ahogy eddig minden évben, idén is párhuzamosan folynak a kulturális és sportesemények.