Leszavazták Gajdáék a jobboldali javaslatokat, most mégis bekerül a költségvetésbe

Miközben a képviselő-testületi ülésen sorra elutasítja a baloldali városvezetés a Fidesz-KDNP javaslatait, később saját ötletként megvalósítja azokat. Jól látható ez a legutóbbi költségvetés tervezése és annak két hónappal későbbi módosításán is: ott van például a Berzsenyi utcai felnőttorvosi rendelő, amelyre 40 millió forintot javasolt februárban a Fidesz-KDNP frakció, ezt leszavazták Gajda Péterék (MSZP), de a módosított költségvetésben már szerepel 18 millió forint a külső felújításra. De folytathatnák a sort a polgárőrök támogatásával, az útépítés és útfelújítással, illetve az Egészségügyi Intézet alapellátására szánt plusz összeggel is. Így vezetik a kerületet a szocialisták…

Gajda arcával bukott az MSZP

Szétrombolta az európai parlamenti választás a baloldali pártok erőviszonyát, hiszen országosan és Kispesten is csúnyán leszerepelt Gajda pártja, az eddig önmagát a baloldal vezető erejének gondoló MSZP. Még a minden sarkon elhelyezett arcképes plakátja sem volt elég ahhoz, hogy ne nyomja víz alá őket a Gyurcsány Ferenc vezette DK. Azok után, hogy Gyurcsány Ferenc pártja, de még a Momentum is fölényesen legyőzte a bejutási küszöböt éppen csak megugró MSZP-Párbeszédet, várhatóan újabb elvtelen politikai alkuk köttethetnek a baloldalon, amelynek Kispesten régi szocialista politikusok is áldozatául eshetnek.

Idén is minden pályázó mehet táborozni!

Ismét gyerekzsivajtól volt hangos a Kispest Vigadó nagyterme, ahol 158 gyermeknek adták át a Kispesti Társaskör Egyesület által kiírt táborozási pályázat fejenként 15 ezer forintos támogatását. A támogatást dr. György István kormánymegbízott tavaly decemberi „Adjunk a húroknak… és a rászorulóknak is!” jótékonysági koncertjén összegyűlt nagylelkű felajánlásokból tudták idén is átadni, amely koncert egyébként Dódity Gabriella önkormányzati képviselő, a Kispesti Társaskör elnöke ötlete nyomán indult útnak 2011-ben. A kormánymegbízottnak köszönhetően idén is minden pályázó elnyerte a támogatást, mert dr. György István utólag kipótolta a koncert bevételét, hogy mindenkinek segíteni tudjanak.

Gajda Péter újabb jogsértést követett el

Újabb jogsértést követett el Gajda Péter (MSZP), aki ismét bebizonyította: mindent elkövet azért, hogy a bevándorláspárti érdekeket szolgálja. A szocialista polgármester ezúttal az európai parlamenti választás kampányában az MSZP és Párbeszéd logóival ellátott plakátokkal szórta tele Kispestet, holott nem is jelölt az EP-választáson. Ráadásul a „Több uniós forrást Kispestre” feliratú plakátokon nem tűntette fel jogszerűen a kiadó nevét, székhelyét és a kiadásért felelős személyt, holott ez kötelező lett volna. Emiatt a Fővárosi Választási Bizottság első fokon elmarasztalta, és eltiltotta a további jogsértésektől. De vajon ki fizette a költségeket? Gajda Péter, vagy a kispestiek pénzéből az önkormányzat?

Flóra fabrika a Wekerlei Kultúrházban

Mi készül manapság egy iskolai technika órán? Ez derül a Wekerlei Kultúrház legújabb kiállításán, ahol Flóra fabrika címmel a kerületi általános iskolák technika óráin készült virágcsodák szerepelnek.

Szombaton ismét kipróbálhatjuk a tűzoltóautókat

Gyermeknap alkalmából idén szombaton ismét megnyílnak a tűzoltóságok szertárkapui a főváros valamennyi hivatásos tűzoltó laktanyájában. Az érdeklődőket május 25-én, 10-16 óra között várják a lánglovagok.

Gajda a nyíltan bevándorláspártiak szekerét tolja

A magát eddig pártokon felül állónak láttatni akaró MSZP-s Gajda Péter az utóbbi időben nyíltan megmutatta, hogy melyik politikai közösséget támogatja, hiszen olyan politikusokkal mutatkozott együtt, akikről egyértelműen bebizonyosodott, hogy bevándorláspártiak. Ilyen Karácsony Gergely, aki akár Zuglóba is telepített volna migránsokat, vagy a szocialista Ujhelyi István, aki megszavazta Magyarország elítélését, emellett szinte valamennyi migrációt támogató EP-s javaslatot és legutóbb kijelentette: „kerítésmentes” Európát akar.

A bevándorlásellenes erőkkel tudjuk megtartani Európát@0

Soha nem volt még olyan egyértelmű, hogy milyen két útról mondhatnak véleményt az európai emberek. Az egyik út a nemzetek Európájának a koncepciója, az önálló, szabad országok és nemzetek szabad együttműködése. A Fidesz-KDNP ezt az elképzelést támogatja, ezt tartják Európa számára pozitív jövőképnek. A másik elképzelés: egy bevándorlásra és multikulturalizmusra épülő, másfajta Európa, ahol alapvető értékeink, hagyományaink kérdőjeleződnek meg. Ez egy veszélyes út. Európának meg kell védenie a határait, polgárainak biztonságát, ami csak akkor történhet meg, ha a május 26-i európai parlamenti (EP) választás után minél nagyobb arányú helyet szereznek az EP-ben a bevándorlásellenes erők.

Lakótelep futás ingyenes egészségügyi szűrésekkel és sok játékkal

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel, kézműves foglalkozásokkal, arcmatricázással, kihelyezett sporteszközökkel és természetesen az elmaradhatatlan futóversennyel várják a mozogni vágyókat június 1-én a Csokonai utcába, a Vass Lajos Iskola melletti területre a III. Lakótelep futás és egészségnapra.

Elhunyt Faragó Lajos

86 éves korában, szenvedéseit méltósággal viselve elhunyt a kispesti Aranycsapat utolsó képviselője, Faragó Lajos. A már életében legendává vált kapus 1945 és 1963 között volt a Kispest, majd a Budapest Honvéd labdarúgója.