Sokan felháborodtak Kispesten, amikor a korábban magát a pártokon felül állónak láttatni akaró MSZP-s polgármester az európai parlamenti választás kampányában teleplakátolta a kerületet az arcképével ellátott plakátokkal, amelyeken a bevándoláspárti MSZP és Párbeszéd logói, valamint „Több uniós forrást Kispestre” és „Május 26-án szavazzon ránk!” feliratok is láthatóak. Mint kiderült, jogsértő módon. A Fővárosi Választási Bizottság ugyanis megállapította, hogy a plakátokon szereplő „készült Gajda Péter megbízásából” szövegrész nem felel meg a jogszabályok által meghatározott kötelező elemként feltüntetendő impresszumnak, vagyis pontosan meg kellett volna határozni a kiadó nevét, székhelyét és a kiadásért felelős személyt is. Emiatt a Fővárosi Választási Bizottság első fokon elmarasztalta, és eltiltotta a további jogsértésektől Gajdát, vagyis újabb plakátokat ilyen formában nem tehet már ki.

 

Ki fizette a plakátokat?

Mivel a plakátokról csak annyi derül ki, hogy Gajda Péter megbízásából készültek, érdekes kérdés lehet, hogy vajon ki fizette a plakátkampányt? Gajda nem jelölt a május 26-i európai parlamenti választáson, mégis ő szerepel a plakátokon. Tökéletes apropó, hogy szerepeljen, így készülve az októberi önkormányzati választásra. Szerkesztőségünk egyébként közérdekű adatigénylésben kérte ki az adatokat a megrendelés és a fizetés kapcsán, az önkormányzat válaszadási határideje május 23-án járt le. Válaszukban azt írták, hogy nem az önkormányzat állta a költségeket. Időközben Gajda Péter egy közösségi posztjában azt írta, hogy ő és „jónéhány támogatója” finanszírozta a plakátokat. A kerületszerte több százas nagyságrendben látható plakátok előállítási költsége egyébként nem kis tétel, a tervezés, a grafikai és nyomdai költségek a plakáthelyek összegével akár a milliós nagyságrendet is elérheti.  

 

Jogsértések árán is a bevándorláspárti erők mellett
Jól látható, hogy Kispest szocialista polgármestere minden eszközzel azon dolgozik, hogy bevándorláspárti társait támogassa. Beszállt a kampányba, holott nem jelölt az európai parlamenti választáson, ahogyan a tavalyi országgyűlési választáson sem volt az, amikor szintén törvény- és alaptörvényt sértő módon leragasztatta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A leragasztott plakátokon egyébként a Fidesz arra hívta fel a figyelmet, hogy a köztudottan bevándorláspárti ellenzék – amely Kispestet vezeti amúgy – együtt bontaná le azt a határkerítést, amely megvédi az országot az illegális bevándorlóktól. Nemrég egyébként a Kúria azt a jogsértő önkormányzati rendeletet is megsemmisítette, amely erre lehetőséget adott Gajdának, akinek nem ez volt az egyetlen törvénysértő lépése a tavalyi kampányban. 400 ezer forintra büntették Kispest Önkormányzatát, amiért – az amúgy is kiegyensúlyozatlan, – csak a Gajda Péterrel és baloldali társaival foglalkozó intézmények előtti önkormányzati hirdetőtáblákon kizárólag az MSZP-Párbeszéd képviselőjelöltjeit, Burány Sándort és Hiller Istvánt bemutató tartalmakat közölt az országgyűlési választási kampány során, és amelyeket a felszólítások ellenére sem távolítottak el.

 

Gajda Ujhelyi és Karácsony mellett

Egyre nyilvánvalóbban látszik tehát, hogy Kispest szocialista polgármestere ugyanazokat az elveket vallja, mint a nyíltan bevándorláspárti párttársai. Egyre többet mutatkozik együtt olyan politikusokkal, akikről már többször bebizonyosodott, hogy bevándorláspártiak. Egyebek mellett a Csepelt Észak-Pesten kereső Karácsony Gergely főpolgármesteri álmaihoz asszisztált közös kispesti sajtótájékoztatójuk alkalmával. Annak a nyíltan bevándorláspárti Karácsony Gergelynek, aki Zugló polgármestereként a kerületiek megkérdezése nélkül hozzájárult, hogy egy zuglói családi házban mecsetet létesíthessen a Magyar Iszlám Közösség.


De a szocialista polgármester Ujhelyi Istvánnak is teret adott a KMO-ban, az MSZP-s európai parlamenti (EP) képviselő szűk érdeklődést kiváltó lakossági fórumán. A szocialista EP-képviselő egyébként nemrég jelentette ki, hogy aki „kerítésmentes” Európát akar, szavazzon az MSZP-Párbeszédre. Így viszonyul Ujhelyi és Gajda pártja a Magyarország és a magyar emberek biztonságát védő határkerítéshez. Ujhelyi István volt az, aki „hazafias” kötelességének tartotta, hogy megszavazza a Magyarország ellen támadást indító, hazugságokon és félremagyarázásokon alapuló Sargentini-jelentést, amely kilátásba helyezi az „uniós atombomba”, a 7. cikkely szerinti eljárást hazánk ellen, amely akár Magyarország uniós szavazati jogának megvonását is eredményezheti. Gajda és Ujhelyi szoros (elv) barátságát mutatja, hogy nemrég a két MSZP-s politikus közösen avatott fel egy kültéri plasztikát a Rusz-Bazsant parkban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Több lombgyűjtő kell Kispestnek

Lakossági igénynek hangot adva több lombgyűjtő ketrecet helyezne ki Kispest egészén Song…

Adót emelt a városvezetés, közben Kránitz kétszer annyit keres@0

Megemelte a városvezetés az építmény- és telekadó mértékét, Gajda Péter pedig közel kétszeresére a „Miszter Negyven Százalékként” emlegetett Kránitz Krisztián vagyonkezelő igazgató fizetését. A testületi ülésen leváltották a baloldalt beárnyékoló korrupciós botrányt kirobbantó Lackner Csabát bizottsági alelnöki posztjáról, és a testület egyhangúlag megszavazta Dódity Gabriella arra irányuló javaslatát, hogy felszólítsák Lacknert, adja vissza mandátumát és távozzon a közéletből.