Browsing Category
Közérdekű
1369 posts
Segítik a nők foglalkoztatását
Heteken belül megnyílnak a nők elhelyezkedését és rugalmas foglalkoztatását segítő első helyi központok. Országszerte 6 regionális központot és 67 helyi centrumot hoznak létre, amelyekben a gyerekvállalás előtt álló, illetve a szülés után a munkaerőpiacra visszatérni vágyó nőket is várják.
Határtalan kosz és káosz a Határ úton
Rendetlenség és káosz fogadja nap, mint nap a kispestieket a Határ úti végállomáson, amelynek felújítását néhány közterület-használati engedéllyel évek óta nem rendelkező pavilonos akadályozza. A főváros a folyamatban lévő perekre hivatkozik, némelyek elhibázott ügykezelésről beszélnek, a kispestiek pedig kerülgetik a nylonból épült sátorvárost.
Újjáépül a főváros egyetlen jódos-sós fürdője
Újra strandolhatnak a kispestiek, ráadásul gyógyvízben! A szomszédos kerületben, Pesterzsébeten ugyanis hamarosan újranyit a rég bezárt, patinás jódos-sós gyógyfürdő. Kispest 1994-ben maradt strandfürdő nélkül, amikor az önkormányzat eladta a sokak által kedvelt és látogatott Hattyú strandot, amelynek a helyén ma már társasház áll.
Fejlesztések helyett politikai provokáció
Botrányos fotókon mutatta be a bölcsődék és óvodák nem egy helyen siralmas állapotát Dódity Gabriella Fideszes fejlesztéspolitikai tanácsnok. A rózsaszín mázba nem illő felvételek láttán a képviselő szerint Gajda Péter (MSZP) polgármester befogná száját, ezért megnyirbálta jogkörét, és a képviselő személyes feladataként deklarálta a fejlesztési források felkutatását. A kispesti Fidesz szerint ez csak politikai provokáció, és nem rajtuk kellene számon kérni azt, hogy Burány, Hiller és Gajda képtelen fejlesztési forrást hozni Kispestre.
A következő négy évben is kaphatnak prémiumot a nyugdíjasok
Nemcsak 2017-ben örülhettek prémiumnak a nyugdíjasok, hanem az előttünk álló négy év mindegyikében megkapják majd a rendes nyugdíjon felüli részt. A kormány megtartotta a nyugdíjasoknak tett korábbi ígéretét, sőt messze felül is múlta azt, hiszen most több mint egyhavi nyugdíj értékével van több a nyugdíjasok zsebében, mint 2010-ben.
Nőnek a bérek a BKV-nál
Átlagosan 400 ezer forintra növekszik idén a BKV gépjárművezetőinek bére, cafeteriával együtt a Fővárosi Közgyűlés döntésének köszönhetően. A testület első 2018-as ülésén ugyanis úgy döntött, hogy támogatja a munkavállalóira irányuló bérfejlesztés megvalósítását a BKV idei bérmegállapodásában foglaltaknak megfelelően.