Az önkormányzat által finanszírozott médiafelületek választási eredményeken alapuló elosztásáról és a képviselői előterjesztések beadási határidejének csökkentéséről is döntenek a képviselők a mai testületi ülésén, továbbá az önkormányzat tulajdonában álló lakások állapotának felmérését és a bérlakásállomány felújítását, megfelelő karbantartását tartalmazó megvalósítási ütemterv elkészítését is javasolja a Fidesz-KDNP. A képviselők az Állatvédelmi Járőrszolgálat létrehozásáról is a mai ülésen döntenek – tudtuk meg Dódity Gabriella a kispesti Fidesz-KDNP frakcióvezetőjének weboldaláról.

Az önkormányzat számos kommunikációs felületen, újságokban, az intézmények bejáratánál kihelyezett tájékoztatókon, és más módokon is kommunikál a kispestiekkel, mindezt az itt élők adóforintjaiból.  E felületek tartalmának meghatározása jelenleg Gajda Péter MSZP-s polgármester kizárólagos hatásköre. A kispestiek hiteles és kiegyensúlyozott tájékoztatása érdekében a Fidesz-KDNP javasolja, hogy a 2014 őszi önkormányzati választási eredmények arányában minden párt, így a baloldali összefogás résztvevői mellett az LMP, a Jobbik és a Fidesz-KDNP megválasztott képviselőinek is lehetősége nyíljon, hogy beszámolhassanak munkájukról az itt élőknek.

 

 

 

 Továbbá a Fidesz-KDNP javaslatot tesz arra, hogy a képviselők ne 20 munkanappal a képviselő testület előtt nyújthassák be előterjesztéseiket, hanem ezt az időt hét munkanapra csökkentsék. A javaslatot azzal indokolják, hogy a hosszú határidő nem teszi lehetővé, hogy bizonyos ügyekben a testület tagjai az ügy észlelését követő legközelebbi rendes testületi-ülésen tárgyalhassák a javaslatokat. Az indokolatlanul hosszú, húsz munkanapos határidőről az új, baloldali többségű városvezetés döntött, így azonban előfordulhat, hogy egy képviselő által észlelt fontos ügy vagy probléma csak egy-másfél hónap múlva kerül a testület asztalára.

 

 

Az önkormányzat tulajdonában álló lakások átfogó felmérését és a bérlakásállomány felújítását, megfelelő karbantartását tartalmazó megvalósítási ütemterv elkészítését javasolja a Fidesz-KDNP frakcióvezetője. Dódity Gabriella javaslatát azzal indokolja, hogy az önkormányzat lakásállománya meglehetősen rossz állapotban van, és mivel a felújítás vélhetően magas költséggel jár, ezért akár több évre lebontott felújítási stratégia készítését javasolja a testületnek.

 

 

A mai testületi ülésen döntenek a képviselők az Állatvédelmi Járőrszolgálat megalapításáról is; a javaslat a Fidesz-KDNP programjában is szerepelt. Dódity Gabriella frakcióvezető ezzel kapcsolatban elmondta: nagyon örül, hogy javaslatát meghallották a városvezetők, a jelenlegi elképzelés gyakorlati megvalósulását azonban aggályosnak tartja. Mint mondta, megfelelő anyagi feltételek és állatvédelmi egyesülettel történő együttműködés hiányában a Kispest területén fellelt balesetes kutyák orvosi költsége pillanatok alatt felemészti a tevékenységre szánt pénzt, a kerületi lakosok pedig joggal várják el, hogy hasonló esetekben is intézkedjen a járőrszolgálat. Emellett a talált állatok átmeneti elhelyezését sem látja biztosítottnak.

 

Mindezzel együtt támogatja az elképzelést, mint mondta, a járőrszolgálat üdvözlendő és fontos része az állatvédelemnek, de átfogó stratégia elkészítését fogja javasolni a testületnek. Az Állatbarát Kispest stratégia keretében számos más, kutyások és nem kutyások érdekeit is figyelembe vevő elemet is meg kell határozni: ilyenek lehetnek többek között a kutyafuttatók állapotának felmérése és felújítása, a gyermekek állatvédelmi oktatása, és akár a kutyák képzésének és chipbeültetésének támogatása is. 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.