A Kispesti Tűzőrség szakemberei sokrétű munkát végeznek. Nemcsak a tűz oltásában de a baleseti helyszíni mentésnél, viharkárok elhárításában is aktívan részt vesznek, emellett a tűzkárok megelőzése érdekében tájékoztató munkát is végeznek. Ezért méltán ünnepelhetjük őket ma is, Szent Flórián Napja alkalmából.

Szent Flórián római katonatiszt volt, a Caecia erőd parancsnoka. A legenda szerint az erődben hatalmas tűzvész pusztított, amit Flórián – szinte kilátástalan helyzetből – megfékezett. Katonái, kiket a legszörnyűbb tűzhaláltól mentett meg, emberfeletti, isteni erejének tulajdonították a tűzvész elmúltát. Később kereszténysége megvallása miatt botozásra ítélték, majd malomkővel a nyakán egy hídról a folyóba vetették. Mindez a mai Ausztia területén történt, ezért Ausztriában a legelevenebb Szent Flórián tisztelete. De nemcsak a tűzoltóknak hanem azonak a mestereknek is védőszentje lett, akik tűzzel foglalatoskodnak, mint például a pékek, fazekasok, kéményseprők.

Kispesten 1888-ban alakult meg az önkéntes tűzoltó egylet 28 fővel. Első tűzoltóparancsnok Hegedűs Béla volt.  A tűzoltóság jelenlegi kerületi épületét az Üllői út 235. szám alatt találhatjuk. Az épület tervezője Domonkos László, aki 2009-ben az év embere neves szakmai díjat is elnyerte.

2011. márciustól új parancsnoka van a Kispesti Tűzőrségnek. A Pécsről érkezett Handbauer Péter alezredesnek és a tűzőrség kispesti tűzoltóinak ezúton is eredményes munkát kívánunk Szent Flórián Napja alkalmából.   a Caecia erőd parancsnoka lett. A legenda szerint az erődben hatalmas tűzvész pusztított, amit Flórián– szinte kilátástalan helyzetből – megfékezett. Katonái, kiket a legszörnyűbb tűzhaláltól mentett meg, Flóriánemberfeletti, isteni erejének tulajdonították a tűzvész elmúltát s hírét szájról szájra adva, megszületett a Flórián-legenda.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Anyák napja

Idén a május elseje nemcsak a munka ünnepe miatt piros betűs. Május első vasárnapjaként ennél talán még fontosabb, hogy ma van anyák napja!

Ünnepi szentmise Wekerlén

Május 1-jén, vasárnap ünnepi szentmise lesz a Wekerletelepi Munkás Szent József templomban.

Wekerle képekben Győrben

Április végéig tekinthetik meg a győriek azt a kiállítást, melynek alkotásait Wekerletelep ihlette. A tegnap megnyílt Wekerle képekben című tárlatot Nagy Tamás, a Wekerlei Társaskör Egyesület elnöke ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

Wekerlei fotópályázat

Lakossági véleményekre is kíváncsiak lesznek a wekerlei fotópályázat szervezői.