A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma több mint másfélszeresére nőtt júniusban 2020 azonos időszakához képest, ugyanakkor 57 százalékkal csökkent a járvány előtti, 2019-es év júniusához mérten. A legnépszerűbb turisztikai régió idén is a Balaton volt, ahol a vendégéjszakák harmadát regisztrálták.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatása szerint a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó, a járvány megfékezését célzó védelmi intézkedések könnyítésének hatására a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma idén júniusban másfélszeresére nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, azonban 33 százalékkal elmaradt a járvány kitörése előtti év júniusához képest.

 

A külföldi vendégek 2020 júniusához képest idén kétszer több éjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken.  A számok 2019 júniusához viszonyítva, amikor 222 ezer éjszakát töltöttek el, 85 százalékos csökkenést mutatnak. A KSH friss adatai szerint az összes, 1,328 millió vendégéjszaka 83 százalékát a belföldi vendégek töltötték el idén júniusban. Májushoz képest a belföldi vendégéjszakák száma 585 ezerrel, 1,107 millióra nőtt.

 

A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele folyó áron 85 százalékkal, 24,9 milliárd forintra emelkedett a vizsgált hónapban az előző év júniusához képest. A belföldi vendégek száma 444 ezer volt, ami 42 százalékos növekedést jelent tavaly júniushoz képest, a vendégéjszakák száma pedig 51 százalékkal nőtt. Az éjszakák többségét – 66 százalékát – szállodákban töltötték el; ebben az esetben másfélszeres növekedésről beszélhetünk.

 

Tavaly júniushoz képest idén 18 százalékkal több éjszakát regisztráltak panziókban, kempingek esetében 27 százalékos növekedésről számolt be a KSH. A közösségi szálláshelyeken majdnem kétszeresére nőtt a forgalom a tavalyi év júniusához képest. A legnépszerűbb turisztikai régió ezúttal is a Balaton volt, ahol harmadát regisztrálták a belföldi vendégéjszakáknak.

Külföldi vendégből 86 százalékkal több volt, mint 2020 júniusában – ezúttal 84 ezren érkeztek a magyarországi szálláshelyekre. Többségük szállodában szállt meg, ahol az eltöltött éjszakák száma mintegy két és félszeresére nőtt a tavalyi év júniusához mérten. A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint a növekedés Budapest esetében volt a legnagyobb – több mint hatszoros.

   

Ez év júniusában 2296 kereskedelmi szálláshely, köztük 756 szálloda és 878 panzió volt nyitva a hónap egy részében vagy egészében. Idén január-júniusban az előző év azonos időszakához képest a kereskedelmi szálláshelyek 48 százalékkal kevesebb, összesen 2,8 millió vendégéjszakát regisztráltak. A belföldi vendégek 30, a külföldiek 73 százalékkal kevesebb vendégéjszakát – 2,1 millió, illetve 631 ezer – töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken.

 

A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele az első fél évben folyó áron 48 százalékkal csökkent, és 53 milliárd forintot tett ki. A Szép-kártya költések értéke júniusban meghaladta a 4 milliárd forintot, január-júniusban 6,6 milliárd forint volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.