A költészet napja alkalmából a Tárt Kapu Színház tartott zenés, verses előadást a Határ út menti villamosmegállóban április 11-én, hétfőn délelőtt.

Harmadik alkalommal tartott zenés, verses előadást a Tárt Kapu színház a költészet napja alkalmából a Határ úton. A színészek a munkába menőket a délelőtt folyamán a művészet hangjával állították meg egy-egy pillanatra. A társulat immár hagyománnyá vált kezdeményezésének célja, hogy a kispesti utazóközönség tagjait a költészet napján útravalóul egy-egy verssel ajándékozzák meg. Balkay László, a színház vezetője a kispest.info-nak elmondta, hogy elsősorban saját versekkel és dalokkal készültek az előadásra, hiszen a társulat tagjai nem csak előadók, hanem szerzők is, de természetesen születésének évfordulója alkalmából nagyon sok vers hangzott el József Attilától is. A színészek a kortársak versei közül is kedveskedtek a közönségnek egy-egy unikummal, ilyen volt például Mick Jagger szerzeménye Földes László Hobo fordításában. A Tárt Kapu Színház társulatát legközelebb április 13-án, szerdán láthatják és hallhatják az érdeklődők a KMO-ban, ahol legújabb zenés, verses produkciójuk, a Tavaszi szonáta kerül bemutatásra.

[GALÉRIA-1]
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.