A forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából Wittner Mária 1956-os elítélt mondott beszédet a Kispesti Társaskör megemlékezésén.
A beszédet teljes terjedelmében közöljük:
Hatvan év. Az idő kérlelhetetlenül halad előre, az emberi tudomány sem tudja megállítani.
Az is igaz, hogy az elmúlt hatvan év nem tudta az emlékezetből kitörölni az ötvenhatos forradalom történéseit és megtorlásait. Visszanéznek arcok, szemek, vonások, az események szinte képszerű elevenséggel törnek fel az emlékezet feneketlen kútjából. Akkor még vidámak, szépek, bizakodóak és bátrak voltak, tele szívet melengető várakozással. Aztán mindennek vége lett.
Dermedt némaság, gyász ülte meg a lelkeket. Szinte nem volt család, ahol ne gyászoltak volna.
A nemzetközileg betiltott, testben robbanó „dum-dum golyó” megfelelő hatást fejtett ki ebben a testvérháborúban.
Az idő kérlelhetetlenül megy tovább…
Az akkori lelkes ifjak ma megtört, csalódott emberek lettek. Az idő múlásával egyre kevesebben vagyunk. Temetünk és újra temetünk, megyünk a koporsók után, velünk jönnek az emlékek, és csak azt érezzük: belőlünk is eltemettek valamit.
Eszembe jut a börtönben olvasott Balzac-regény, a Szamárbőr, amely ez esetben minden eltemetett társunkkal kisebb lesz, míg végül ránk is sor kerül, elmegyünk, és megszabadul tőlünk a világ. Ők még tudtak saját életüket feláldozva szeretni: Hazát, Nemzetet, Családot. Egyet nem tudtak: gyűlölni!
Szabad hazában, szabadon akartak élni, akár az életük árán is.
A hatalmat mindenáron megtartani akaróktól idegen a hazaszeretet. Ez volt az elsődleges mozgatótórugója a forradalom leverésének, a sortüzek eldördülésének, az ártatlan áldozatok kivégzésének, mert félelmet, rettegést akartak kelteni az emberekben. A félelem beleivódik az ember lelkébe, ma is érezzük.
A hóhéraink szellemi örökösei napjainkban sem adják fel a harcot, tovább küzdenek a politikai hatalom visszaszerzéséért és a lelkek feletti hegemóniáért.
Az árulás hatvan évvel ezelőtt sem volt probléma számukra, most sem az.
Márai Sándor szavaival élve: „A gyilkosnak is hamarabb lehet megbocsájtani, mint az árulónak.”
Ezeknek minden fajtája „kiválóan” működött és működnek ma is, mert a minősített hazaárulást magas szinten gyakorolják. Mindegy, hogy kinek árulják a Hazát, a Nemzetet, csak a júdási 30 ezüst gyarapodjon a számlán, mert a pénz csörgése zene fülüknek. Nem törődnek azzal, hányan adták életüket a szabadságért, ők ma is szemérmetlenül dobra vernék Hazánkat.
Szóljon az emlékezet mindig a tisztákról, az áldozatokról, a mártírokról. Mányi Erzsit egy laktanya udvarán végezték ki, egy teli tárral lőttek a fejébe. A haja belesült a fa törzsébe, amit évekkel később kivágtak, hogy nyoma se maradjon tetteiknek, de mi nem felejtünk.
60 év! Sok évtized telt el azóta, de mindennek, a számvetésnek is eljön az ideje. A vérdíjakból szerzett vagyon, a júdáspénzekből nemcsak az érccsengés hangzik ki, hanem a kivégzett mártírok üzenete is, ami égbe kiált!
Az áldozatok erőt adnak nekünk, mert ezt az üzenetet csak mi értjük, mi, akik sem szívet, sem Hazát nem cserélünk, mert ezt a Hazát megtartani csak azok tudják, akik annyira szeretik, hogy még áldozni is képesek érte, ha kell az életüket is. Erről szól ez a történelmi és társadalmi párhuzam. Erről szól a több ezer éves történelmünk.
Wittner Mária
52A559. sz. halálraítélt
