Júniustól újabb újrainduló ellátásokkal bővül az Egészségügyi Intézet palettája: elérhetők lesznek a délutáni rendelések, a kisebb csoportos gyógytorna, masszázs és infúziós kezelés is. Bővül a szemészeti rendelés köre, valamint az ortopdiás és reumatológiai ellátás csaknem a korábbi mederbe tér vissza – derül ki Dr. Kumin Marianna, az intézmény főorvos-főigazgatójának közleményéből.

Tisztelt Kispesti Lakosok!
Kedves Betegeink!

Tájékoztatom Önöket, hogy június 2-tól a szolgáltatás újabb bővítésére nyílik lehetőség, a rendelésekről friss információ a honlapunkon a szakrendelések fül alatt található.


Elindulnak a délutáni rendelések is, ahol ennek a személyi feltételei adottak. A bővítésnek ezzel a módjával és egyelőre nem a párhuzamos rendelésekkel próbáljuk kivédeni az egyidőben nagyobb számú beteg mozgást az intézet területén.


Indul az infúziós kezelés, természetesen nem olyan létszámban, mint a járványt megelőző időszakban hisz itt is meg kell felelni a védő távolság követelményének előírt szünetek betartása mellett, amikor a szükséges légcsere és fertőtlenítés zajlik. Ugyanez a korlátozás érvényesül a beinduló kisebb létszámú csoportos gyógytorna, masszázs és teljes körű fizikoterápiás kezelés vonatkozásában. Minden nap lesz felnőtt szemészeti és – mint eddig – heti gyermek szemészeti rendelés. A reumatológia és ortopédia is csaknem visszaáll a szokott menetbe.


A végleges visszarendezésre akkor kerülhet sor, amikor rendeletileg visszavonják a veszèlyhelyzetet, várhatóan június középén. Addig nem térhetnek vissza azon Kollégák, akik fekvő beteg intézményben is dolgoznak. Az Ő hiányuk okán és a tömeges beáramlás elkerülése érdekében nem indulnak meg a párhuzamos rendelések.


Az Önök és a Dolgozók biztonságát célzó kockázat becslést és lázmérést továbbra is fenntartjuk a beléptetésnél. Ez hosszasabb kinti, esetenként tömeges várakozással is járhat, ami miatt kérem szíves türelmüket és ennek számításba vételét ahhoz, hogy pontosan tudjanak megjelenni a vizsgálaton a rögzített időpontjukban. Továbbá kérem, hogy változatlan fegyelemmel tartsák be az intézeti higiéniai rendszabályokat, amelyekről munkatársaink és a kihelyezett táblák tájékoztatást adnak.


Elfogadott, sőt ajánlott a telemedicinális ellátás, amennyiben nem feltétlenül indokolt a személyes megjelenés, kérem éljenek ezzel az engedélyezett lehetőséggel. A másik legfontosabb üzenet, hogy minden orvos-beteg találkozást előzetes telefonos konzultációnak, időpont foglalásnak kell megelőznie.


Végezetül szeretném felhívni szíves figyelmüket, hogy a vérvétel visszavonásig a kihelyezés óta a Berzsenyi utcai felnőtt háziorvosi rendelőben zajlik kizárólag egyeztetett időpontban. Időpontot naponta 10-12 óra között lehet kérni az alábbi mobil számon:06 30 183 5063, illetve a laboratórium vonalas számán: 06 1 347 5955. A vérvétel helyszínén nem adnak időpontot, az ott dolgozó háziorvosokat kérem ezzel ne zavarják munkájukban, mert nem kompetensek az időpont adásában.


Megértésükben bízva és Önökkel együtt reménykedve a régi ellátási rend mielőbbi visszaállításának biztonságos lehetőségében, jó egészséget kívánok.

Dr. Kumin Marianna
főigazgató-főorvos

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.