Elismerésre méltó programot indított a kerület parkfenntartásával foglalkozó cége, amely az óvodások és iskolások természeti nevelését tűzte ki célul.

A természet szeretetét nem lehet elég korán megismertetni és megszerettetni, a legcélravezetőbb az, ha már kisgyerek korban megismerkednek vele a gyerekek, és fiatalon szívják magukba a természet szeretetét és tiszteletét. Ennek egyik motorja Kispesten az idén tavasszal indított Közpark Tanoda, amely négy modulból álló programsorozattal kedveskedik a kispesti gyerekeknek. A szervezett program keretében tanulhatnak a fákról, a denevérekről, a kispesti biodiverz ágyások kapcsán a beporzók feladatairól és fontosságáról, és kis kertészeti tudnivalókkal is gazdagodhatnak mindazok, akik részt vesznek a programokon. Eddig mintegy 1400 kispesti óvodás és általános iskolás vehetett részt az ismeretterjesztő foglalkozásokon – mondta a tanévzáró eseményen Szabó-Kelemen Ágnes, a Közpark Kft. kommunikációs és PR-vezetője. 

fotó:kispest.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Megújul a Katica utca és környezete

Kispest a Katica utca fejlesztésével pályázott és nyert közel 1,8 milliárd forintot az Egészséges utcák programon. A fejlesztés tisztább levegőt, gyalogos-és kerékpárosbarát közterületet és élhető városi teret ígér.

Lesz végre sportcsarnoka Kispestnek?

Ha van valami neuralgikus pont a kerületünk életében, az egészen biztos az, hogy a fővárosban szinte egyedüli kerület vagyunk, amely nem rendelkezik megfelelő sportlétesítménnyel. Ez a jelek szerint végre változhat.

Új elnök a Kispest Honvéd élén – sportcsarnok is épül a kerületben

Emlékezetes napként kerül be a Kispest Honvéd történelemkönyvébe a mai; Szijjártó Péter lett a futball klub elnöke, aki egyúttal bejelentette: futsal csarnok épül a kerületben.

Költségelvű bérleti díjjal hirdet lakásokat az önkormányzat

Költségelvű, azaz nem szociális bérleti díjú, javarészt lakótelepi lakásokat hirdet pályázaton az önkormányzat. Van köztük felújítási kötelezettséggel bérbe vehető is. A határidő február 19.