A Foci Kupán nyolc csapat vett részt, akik bár különböző korosztályokat képviseltek, mégis mindnyájan egyformán elszántan küzdöttek a kupáért, amit végül a Lúzer FC nevű társaság vihetett haza. A versenyen induló Kispesti Bulldogok csapatát Gajda Péter, Kispest polgármestere is erősítette.
A labdarúgással párhuzamosan zajló Grill Gála a közös sütögetésről, és a finom falatokról szólt. A köret-szépségversenynek köszönhetően az ízek mellett nagy hangsúlyt kapott az ételek megjelenése, ami a csapatok kreativitását is próbára tette. Az elkészült ételeket Ékes Gábor, Kispest alpolgármestere és Tóth András, a Kispesti Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője zsűrizte, akik az Arcok Táncstúdió és a Banya Tanya nevű csapatok grill-költeményét egyformán jónak találták, így a két társaság megosztott első helyezést ért el.A versenyek után fiatal helyi zenészek és a Red Vájling zenekar szórakoztatták a közönséget.
—Szeretnénk lehetőséget biztosítani arra, hogy a kispesti közösségek, illetve a sporttelep rendszeres használói gyakrabban találkozhassanak egymással, és az ilyen rendezvények közelebb hozzák őket egymáshoz, — mondta Tóth András, majd hozzátette, hogy a jövőben gyakrabban lesznek hasonló rendezvények a pályán. Az ügyvezetőtől azt is megtudtuk, hogy ősztől ismét profi sporté főszerep a pályán: atlétika, rögbi, krikett és fociedzések népesítik majd be a pályát.
|