Meg is kezdte az útburkolat-javítási munkálatokat a főváros, miután Kispest a kezelésébe adta a Vak Bottyán utca érintett szakaszát. Az egyébként sem túl jó minőségű útszakasz felújítására az M3-as metró pótlása miatt megnövekedett forgalom okozta hibák miatt volt szükség. Várhatóan november 4-ig, a munkálatok befejezéséig teljes útzárra kell számítani.

BKV Zrt. Metró Felújítási Projekt Igazgatóságának közleménye szerint a Vak Bottyán utca érintett szakaszán teljes útzár lesz érvényben a felújítási munkálatok ideje alatt, azaz várhatóan november 4-ig. Erre a szakaszra az alábbi mellékutakról sem lehet majd felhajtani:

 

·        Tompa utca
·        Török utca
·        Hamvas utca
·        Nyári Pál utca
·        Jósika utca

 

 

A Vak Bottyán utca a városból kifelé vezető irányba zsákutca lesz, a P+R parkoló bejárata után. A városközpont felé pedig nem lehet egyenesen áthaladni a Lehel utcai csomóponton. A Lehel utcából pedig egyik irányba sem lehet majd behajtani a Vak Bottyán utcába.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a kispesti képviselő-testület szeptemberi ülésén döntött arról, hogy a főváros kezelésébe adja a Vak Bottyán utcának az M3-as metrópótló buszok elvezetésével érintett szakaszát, ennek köszönhetően a főváros javítja ki a hibákat. Erre azért volt szükség, mert az utca állapota tovább romlott 2017 novembere óta, az M3-as metrót pótló autóbuszok forgalma miatt, a kispesti önkormányzatnak pedig nem volt elég pénze a megnövekedett terhelés okozta útburkolati hibák javítására.

 

Mint ismert, a megnövekedett forgalom és a leromlott útburkolat miatt korábban a lakók utcára vonulva tiltakoztak. Ezt követően Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok levélben kérte a fővárostól, hogy a metrópótló buszokat az Üllői útra tereljék, ez azonban szakmai indokok miatt nem volt lehetséges.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.