Nagy Balogh János Kispesten született, gyermekkora és késő ifjúsága is itt telt, nagyon nagy szegénység közepette. Ám ő különös módon a kényszerűséget elfogadva, harmóniában élt ezzel a szegénységgel, elfogadta, szerette, inspirációt szerzett belőle, művészete szolgálatába állította idővel azt. Iskolái elvégzése után szobafestőinasnak állt. Ez idő alatt éledt fel benne a tudásvágy és ettől kezdve minden lehetséges pénzt félretett, hogy tanulhasson, képezhesse magát, hogy igazi festővé válhasson. Telente szobafestőként dolgozott, nyarait pedig festéssel töltötte kispesti otthonában. Viszont ő is ahhoz a generációhoz tartozott, akiknek az életét, sorsát az I. világháború jelentősen befolyásolta, megszakította, vagy éppen elvette örökre.
1915-ben hívták be katonának a keleti frontra, ahol súlyos vállsérülést szenvedett, jobb karja csaknem teljesen megbénult. 1919-ben ebbe a sérülésébe halt bele.
Bár rendszeres tanulmányokban alig volt része, és sosem szerepelt nyilvános kiállításokon, a festészet élethivatása volt – azért vállalt kétkezi munkát, hogy festeni tudjon. Minden képe egy-egy önvallomás, magányos, visszafogott életének egy-egy bensőséges megnyilatkozása.
A művész hagyatékát a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény őrzi, mely a Nagy Balogh János kiállítótermet is működteti, ahol a múzeum időszakos kiállításai kerülnek megrendezésre.
