Rendhagyó, iskolát bemutató nyílt napot szervez a Kispesti Puskás Ferenc Általános Iskola március 11-én, szombaton. A különleges eseményen az intézmény diákjai segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Puskás hagyományaival, értékeivel, gyerekközpontú oktatásával és innovatív módszereivel.

Az érdeklődő szülők és a leendő elsősök egy játékos képességfelmérő kalandon vehetnek részt, ahol megismerhetővé válhat a gyerekek kiemelkedő képessége, tehetsége. „Teaházunkban” meghívott szakemberek és tanítók állnak az érdeklődők rendelkezésére, akik szívesen segítenek a tanuló képességprofiljának megfelelő osztály kiválasztásában.

 

– Nyílt napunkon lehetőség lesz betekinteni az intézmény „Tablettel támogatott oktatási projektjébe”, mely az idei tanévben már 44 táblagéppel folyik. A tavalyi tanévben tartott közel 200 tabletes óra eredményei alátámasztották, hogy a diákok jól érezték magukat az órákon, a modern eszközök pedig segítették tanulásukat. Az iskola pedagógusai az innovatív szemléletet 18 különböző konferencián mutatták országos és nemzetközi konferenciákon – mondta Czékmán Balázs informatika tanár. 

 

A gyerekek mozgásos képességfelmérésen különböző kihívások, akadálypályák teljesítésével bizonyíthatják rátermettségüket. Egy másik a Honvéd leendő lány és fiú focistáit keressik, akik játékos képességfelmérés keretein belül próbálhatják ki magukat, valamint felvételt nyerhetnek induló fociosztályba.

 

 

A Polgár Judit által fémjelzett Sakkpalota program már második éve járul hozzá az alsó tagozatosok tehetséggondozásához, melyhez a leendő elsősöknek is lehetősége lesz bekapcsolódni. Bemutatkozó program részeként iskoa tanulóinak lélegzetelállító, akrobatikus rock and roll bemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők, valamint az eseményt záró Táncházban megismerkedhetnek az iskola hagyományőrző profiljával, és bekapcsolódhatnak egy jó hangulatú közös táncba.

 

Várják az érdeklődőket remek hangulatú nyílt napon, melyről bővebb információt találhatnak a puskas.kispest.hu oldalon. A nagy érdeklődésre való tekintettel regisztációt kérnek. 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.