Kispest országgyűlési képviselő azok után, hogy a múlt héten elgáncsolták, hogy az Országgyűlés sürgősséggel tárgyalhassa a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, most nem szavazták meg a magyar emberek életét és egészségét védeni célzó jogszabályt.

Ismét nem a magyar emberek védelmét tartották fontosnak Kispest országgyűlési képviselői, a szocialistáktól a Párbeszédbe ejtőernyőző Burány Sándor és dr. Hiller István (MSZP) nem szavazták meg a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt.

 

Ők és balliberális társaik már a múlt héten sem voltak hajlandók a magyar emberek életének, egészségének a védelmét szem előtt tartani és nem emelkedtek felül a saját politikai haszonszerzési érdekeiken, amikor elgáncsolták a teljes nemzeti összefogásra törekvő kormányt, hogy sürgősséggel megtárgyalhassa ugyanezt a törvényt.

 

A most elfogadott törvény felhatalmazást ad a kormánynak, hogy a koronavírus elleni védekezés során és azzal összefüggésben rendeleti úton – tehát sokkal gyorsabban – meghozza a szükséges döntéseket, intézkedéseket.

Burány Sándornak és dr. Hiller Istvánnak a látottak és tapasztaltak alapján nem jelent semmit a magyar emberért való összefogás, továbbra is csak a balliberális oldal önös politikai érdekeit tartják szem előtt.

 

Főkép: Youtube.com, képernyőkép, szerk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.