Célegyenesben a kormányablak kialakítása
Januárban megnyílhat a kispesti okmányiroda helyén az új kormányablak, ahol az eddiginél jóval több ügyet intézhetünk gyorsabban és egyszerűbben. Év elejétől ráadásul számos díj vagy illeték az eddiginél olcsóbb vagy ingyenes lesz, hiszen a kormány elindítja az állami rezsicsökkentés programját – mondta lapunknak dr. György István kormánymegbízott.
Az okmányiroda helyén kialakított modern ügyfélszolgálaton több mint 500 különböző ügyben eljárhatunk, köztük olyanokban, amelyekhez eddig távoli kerületekbe kellett utaznunk. Egy helyen elintézhetjük többek között a családi pótlék igénylést, a TAJ-kártyával, vagy több öregségi nyugdíjjal kapcsolatos ügyeket a már megszokott okmányirodai ügyintézés mellett.
Dr. György István budapesti kormánymegbízott
Dr. György István kormánymegbízott azt is elárulta, az eddigieknél nemcsak egyszerűbben, gyorsabban és hatékonyabban intézkedhetünk – pl. több ügyintézési határidő rövidül –, hanem olcsóbban is, hiszen a kormány intézkedéseivel jelentősen csökken például a többgyerekes családok számára az útlevél kiváltása, de ingyenes lesz az erkölcsi bizonyítvány, az elveszett igazolványok pótlása, számos cégirat vagy az adóhatósági igazolás igénylése is.
|
0 Hozzászólás - legyél te az első!