Amikor valaki szóvá tesz elmaradt beruházásokat, fejlesztéseket, Gajda Péterék legegyszerűbb fegyvere a másra, leginkább a kormányra mutogatás. Most ismét úgy próbálnak meg kitörni a Kossuth téri piac kapcsán kialakult kutyaszorítóból, hogy magazinjukban a fejlesztéspolitikai tanácsnokot megvádolták, nem állít igazat, amikor azt mondja, az önkormányzat nem pályázik fejlesztési forrásért, mindehhez egy 2013-as pályázat mellé beadott terveket tettek közzé. A bökkenő csak az, Dódity Gabriella 2014 ősze óta képviselő, csupán ezen dátum óta van lehetősége felszólalni Kispesten, azóta pedig az önkormányzat egyetlen egy pályázatot sem adott be a piac megújítására. Ahogy a képviselő a közösségi oldalán írta: „Nem tűnik fel, hogy 2019-et írunk? Az elmúlt hat évben mit tetszettek csinálni?” Mint mondta, Gajdáéknak inkább arról kellene beszélniük, az elmúlt hat évben mit tettek a piac felújításáért. Ha jól látja, semmit, ezért mindez a támadás nem más, mint politikai hangulatkeltés, és a fókusz elterelése a saját semmittevésükről. Kell is maszatolniuk, hisz Gajda lassan két évtizede polgármester…
"Kispest Önkormányzata először és utoljára 2013-ban pályázott 470 millió forintra a Kossuth téri piac megújítására. A pályázatban az üzletház homlokzatának megújítása, a pavilonok és járdák újjáépítése és a piac melletti parkoló megújítása szerepelt. Dódity Gabriella segített, hiszen Kispest 246 millió forintot nyert ezen a pályázaton. Kispest Önkormányzata a kapott támogatásból a parkoló megújítását és közösségi térré alakítását valósította meg."
A 2013-as tervek. A pályázaton nyert Kispest, de Gajdáék csak a parkolót újították meg
Fotó: Facebook
Dódity nem segít?
Öles címmel kürtölik azt is kerületszerte, Dódity nem segített a 2013-as fővárosi pályázatnál, azt sugallva, miatta maradt el a fejlesztés. Mert, hogy Dódity akkor a főpolgármester-helyettes főtanácsadója volt, és segíthetett volna Kispestnek, de nem tette. Írják ezt olyan tervekkel illusztrálva, amelyeket információink szerint még a kereskedők sem támogattak. És írják ezt úgy, hogy mindez jól láthatóan nem igaz, hiszen Kispest 246 millió forintot nyert a szóban forgó pályázaton. Igaz, Gajdáék 470 millió forintot kértek a pavilonok és a piac burkolatának, az üzletház homlokzatának megújítására és a parkoló rendbetételére, a kosárlabdapálya kialakítására, és ennél kevesebbet kaptak, a felsoroltak közül végül a gimnázium előtti parkolót újították meg. Előbbi kapcsán piaci kereskedői forrásaink úgy nyilatkoztak, a tervek a velük való egyeztetés nélkül készültek, ezért azokat ők nem tudták támogatni - vélhetően ezért sem a piacot újították meg az elnyert pénzből Gajdáék. A homlokzat felújítása kapcsán pedig fővárosi forrásaink is arra emlékeznek, nem született meg az egyezség az üzletház és az önkormányzat között, amely lehetővé tette volna a megújítást. Mindezekre azonban a kispesti baloldal már másként akar emlékezni. Dódity Gabriella lapunknak elmondta, természetesen segített Kispestnek, és lobbizott a projektek sikeréért, hiszen abban az évben két pályázaton is nyert Kispest, de a megvalósításukba nem szólhatott bele, ahogyan az egyeztető tárgyalásokon sem vett részt a Fővárosi Önkormányzat dolgozójaként, hiszen nem volt kispesti képviselő. Mint mondta, ha 2013-ban megkérdezték volna, szívesen elmondta volna, hogy ne a parkoló kialakításával kezdjék, hiszen ezzel pont azt a területet vették el, ahol a piac ideiglenesen működhetett volna annak felújítása idején.
Jön a kormányra mutogatás
És a jó öreg fegyver is előkerült. Gajda Péter a közösségi oldalán mutatta be azt a levelet, amelyben 2 milliárd forintot kér Varga Mihály pénzügyminisztertől a piac felújítására – ennek sok kispesti örült. Pedig itt is némi ellentmondást lehet felfedezni. „Az akkori tervek rendelkezésre állnak, azonban a költségszámítások a megváltozott építőipari piaci környezet miatt már elavultak” – állítja Gajda Péter. Vagyis ő maga is megerősítette, hogy nincsenek naprakész tervek és a 2 milliárdos igényt alátámasztó költségbecslés, kvázi a pénzügyminiszternek küldött levél sem más, csak kampányfogás, amellyel a kispestieket félrevezetik.
Lett volna mit tenni
A kispesti Fidesz-KDNP frakció még 2015-ben javasolta, hogy készítsenek egy átfogó, ütemezést is tartalmazó fejlesztési koncepciót, amely úgy tűnik, azóta sincs kész, sőt, a hírek szerint tavaly ősszel a kereskedőkkel is megrekedtek a tárgyalások. Pedig a kereskedők nyitottak, elszántságukat mutatja, hogy a tervek elkészítésének rájuk eső részét be is fizették az önkormányzat számlájára. Arra is javaslatot tett a helyi jobboldal, hogy a piac bevételeit kezeljék külön. Ha a 2010 és 2017 közötti időszakot nézzük, közel 150 millió forint nyereséget termelt a Kossuth téri piac a vagyonkezelőnek, ebből fejlesztési alap jöhetett volna létre; ehelyett a pénz a vagyonkezelő nagy közös kalapjába ömlött, és már annak is örülhetünk, ha a kátyúzást megfelelő minőségben végzi el a vagyonkezelő.
Picit belekavarodtak már
Gajda Péterék egyébként picit belekavarodtak már ebbe a piac körüli magyarázkodásba. Néhány héttel ezelőtt, éppen a Varga Mihálynak írt levél-posztjában az egyik kommentelő számon kérte Gajdát, hogy miért nem pályázik a kerület TÉR_KÖZ pályázatán a piaccal. Gajda válaszában azt írta, hogy „Mert az nem ilyen típusú pályázatokról szól…”. Most akkor hogy is van ez? Gajda Péter azt írja a kispesti lakosnak, hogy azért nem pályáztak, mert a piac fejlesztésével nem lehet, majd büszkén mutogatják a régi terveket, hogy ők bizony indultak azokkal a Tér_Köz pályázaton. Tudják még követni? Ha nem, fogadják meg Gajda Péter tanácsát: „Járjon másik piacra”. Aki pedig marad, szokjon hozzá, ha igazat akar olvasni, résen kell lenni.
|