Egyfajta kiskórház lesz a javában készülő egynapos sebészet
Mint arról korábban beszámoltunk, kerületünk több mint 1 milliárd forint kormányzati támogatást kapott az Egészséges Budapest Programból, ennek köszönhetően megkezdődött az egynapos sebészet kialakítása az önkormányzati fenntartású Kispesti Egészségügyi Intézetben. Dr. Kumin Marianna, az intézmény főigazgató-főorvosa szerint az egynapos sebészetek közül is kiemelkedően magas színvonalú lesz a kispesti.
Nyár eleje óta zajlik az építkezés a Kispesti Egészségügyi Intézetben, a működés mindeközben zavartalan. Ha minden jól megy, tavaszra el is készül az egynapos sebészet és megindulhatnak a műtétek. Könnyebbség ez a kispestieknek, hiszen a kerületben nincs kórház, így hiánypótló lesz a komplexum, hiszen a kisebb műtétekért nem kell majd más kerületben lévő kórházba menni.
Az egynapos sebészet nem jellemzően két műtőből – egy kisebb és egy nagyobb – áll, s nemcsak méretében, hanem felszereltségében is kimagasló lesz a tervek szerint. Egyfajta kiskorház lesz, amelyben szemészeti, laparoszkópos sebészeti, nőgyógyászati és ortopédiai műtéteket, kisebb traumatológiai beavatkozásokat és urológiai műtéteket, továbbá végbéltükrözéseket is végeznek majd a szakemberek.
A napokban szakmai bejárást tartott a kivitelező cég és az intézmény vezetése Dódity Gabriella Fidesz-KDNP frakcióvezető és dr. Pap Sándor választókerületi elnök részvételével. A találkozón elhangzott: a korábban megítélt közel 1 milliárd forintos támogatáshoz nagyon jól jött az a kiegészítő forrás, amelyért a kispesti Fidesz lobbizott; ennek köszönhetően több műszaki és szakmai részletet magasabb minőségben tudnak megvalósítani. A munkálatok még javában zajlanak, ha minden jól megy, jövő tavasszal már „birtokba vehetik” a kispestiek az egynapos sebészetet.
|
0 Hozzászólás - legyél te az első!