Úgy látszik, a korrupció ellen heves harcot hirdető Momentum kispesti alapszervezete is Lackner Csabával (ex-MSZP) akarja elvitetni azt a korrupciós botrányt, amely az önkormányzati választás előtt robbant ki a korábbi szocialista politikusról kiszivárgott kép- és hangfelvételek miatt. Ezeken a felvételeken a szocialista pártból azóta kizárt Lackner Csaba – aki a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd szövetség tagjaként nyert ismét önkormányzati képviselői mandátumot – részletesen mesélt a kispesti baloldal súlyos korrupciógyanús ügyeiről, a beszélgetések közben többször megemlíti Gajda Péter polgármestert, a korábbi szocialista képviselő Kránitz Krisztiánt, aki a vagyonkezelő vezetője jelenleg is, a szintén MSZP-s képviselő Somogyi Lászlóné vállalkozó férjét.
„Felkészül: Lackner Csaba” – a kerületi Momentum ezzel a kommentárral osztotta meg közösségi oldalán Borkai Zsolt győri polgármester lemondásának hírét, amelyet azóta el is távolítottak. A kérdés az, hogy a harcosan a korrupció ellen küzdő párt Kispesten egyéni önkormányzati képviselői mandátumot szerzett politikusa, Paróczai Anikó hogyan viszonyul ahhoz a csapathoz, amely több tagjáról Lackner Csaba súlyosan korrupciógyanús kijelentést tett, a pénzeiket például ingatlanokba fektető kispesti baloldali politikusokról? A „Mr. 40 százalékként” emlegetett Kránitz Krisztiánról, aki legutóbb Spanyolországban vásárolt luxusingatlant, Somogyi Lászlónéról, akinek – milliárdos nagyságrendű önkormányzati megbízásokkal kitömött – volt férje az Egyesült Államokban, Miamiban vásárolt házat. Ebben a botrányban ugyanis ők is érintettek a hangfelvételek szerint, nem csak a felvételen „mesélő” Lackner Csaba, akivel egyébként szintén egy csapatban nyert képviselői megbízatást a kispesti momentumos politikus, de a többi – a hangfelvételek szerinti – érintettel továbbra is egy közösségbe tartozik. További kérdést vet fel, hogy miért távolították el ezt a bejegyzést a közösségi oldalukról? Mégsem értenek egyet a párt vezetőinek és prominenseinek a Lackner Csabát elítélő véleményével? Netán a kispesti baloldali szövetségeseik – akik közé tartoznak a hangfelvételen Lackner által megemlített szereplők – nyomására törölték?
FRISSÍTÉS - Módosított tartalommal újra kitette a kispesti Momentum a korábban eltüntetett bejegyzést
Néhány órával az eredeti, "Felkészül: Lackner Csaba" bevezetésű bejegyés törlését követően, "Felkészül minden korrupt politikus!" kommentárral újra megosztotta az elmlített tartalmat:
Nem zörög a haraszt?
Az önkormányzati választást megelőzően az MSZP-hez hasonlóan Gajda Péter is a tagadást választotta a kirobbant botránnyal kapcsolatban: sem képben, sem hangban nem ismerte fel Lackner Csabát, a felvételeket pedig manipuláltnak nevezte. A választást követően azonban megváltozott a helyzet: az MSZP budapesti vezetése – Gajda Péterrel és a párt kispesti szervezetével egyetértésben – az MSZP-ből való kilépésre és mandátumának visszaadására szólították fel Lacknert. Tehát mégis ő szerepel a felvételeken? Ha emiatt változtatták meg a véleményüket, akkor mi lesz a felvételeken többször megemlített Gajda Péterrel, Kránitz Krisztiánnal, Somogyi Lászlóné volt férjével?
Más momentumosok szerint is elítélendő Lackner
A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén Karácsony Gergely (Párbeszéd) a korábbi három helyett öt, megemelt fizetésű főpolgármester-helyettest jelölt ki, akik közül az "átláthatóságért, a részvételiségért, az innovációért és a fenntartható fejlődésért felelős" helyettes, a szintén momentumos Kerpel-Fronius Gábor úgy fogalmazott, ha igaz, ami a felvételeken hallható, akkor „elítéli”, és kilátásba helyezte, Gajda Péter (MSZP) polgármesterrel is fog beszélni.
A Momentum színeiben polgármesteri mandátumot szerző Soproni Tamás (VI. kerület) úgy fogalmazott néhány nappal a választás után a Lacknert akkor még mosdatni próbáló szocialista Harangozó Tamásnak, hogy „a felvételek alapján egyértelmű, hogy ami azokon látható és hallható, az megtörtént, ezért Lacknernek nincs helye a politikában”.
Ha egyértelmű, hogy a felvételeken látható és hallható dolgok megtörténtek, újból felvetődik a kérdés, hogy Paróczai Anikó (Momentum) nem érzi-e kínosan magát egy ilyen súlyos korrupciógyanúba keveredett csapatban?
Pesterzsébeten lépett a Momentum
A szomszédos XX. kerületben 11 nappal a választás után kilépett a Momentum az ellenzéki szövetségből azért, mert „nem tudja magáévá tenni az MSZP és a DK hatalomgyakorlási stílusát”, amelynek egyik első lépése volt a saját fizetésük megemelésének megszavazása.
Fotók: Facebook
|