A felújítás az intézmény főigazgató-főorvosának szavai szerint egy régóta várt, örvendetes dolog, ugyanakkor kellemetlenségekkel is jár az elkövetkezendő 6-8 hétben. Dr. Kumin Marianna közleményben foglalta össze a betegek számára fontos tudnivalókat.

A szemészeti szakrendelő napokban elkezdődött felújítása kapcsán Dr. Kumin Marianna közölte, az osztály kollektívája vállalta, hogy a felújítás alatt is folyamatosan elérhetőek lesznek a rendelések a megszokott időben. Így a megszokott minőségű műszeres vizsgálatokat is biztosítják a Kispesti Egészségügyi Intézetben.

 

A várakozási idő hosszabb lehet az időpontra érkezők esetében, mivel egy komplex vizsgálat több vizsgálóban valósul meg. Az intézmény főigazgató-főorvosa hangsúlyozta, a felújítás két részletben zajlik és várhatóan 6-8 hétnél nem tart tovább.

 

Közleményében arról is írt, hogy befejeződtek az egynapos sebészet kivitelezési munkálatai; az engedélyeztetési eljárás folyamatban van. „A tüdőszűrés rendelési ideje változott; hétfő délelőtt, kedd-csütörtök délután lehet igénybe venni. Jelenleg az Intézet nem vesz részt oltási feladatban, az a kórházi oltópontokon történik. Mint minden egészségügyi intézményben, így nálunk is a maszk szabályszerű viselése kötelező” – írta Dr. Kumin Marianna.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.