Az Illatos úti ebtelep orvosaival egyeztetve, kéréseiket és igényeiket figyelembe véve vásárolt a telep számára egy 2,5 millió forint értékű fogorvosi berendezést az állatsorsot szívügyének tekintő DOKTA. A tapasztalatok azt mutatják, az Illatos útra javarészt idősebb, elhanyagolt állapotú kutyák kerülnek be rossz fogazattal, melyet célszerű mielőbb rendbe tenni, megelőzve ezzel a súlyos egészségügyi következmények kialakulását. A Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány az említett berendezésen kívül szívférgességet és macskaleukózist kimutatni képes gyorsteszteket is vásárolt az ebtelepnek – mintegy 350 ezer forint értékben.

 

Dódity Gabriella, az alapítvány kuratóriumi tagja, a kispesti Fidesz-KDNP frakcióvezetője közösségi oldalán számolt be az adományok átadásáról, megjegyezve azt is, hogy a DOKTA 2012 óta segíti a telep működését. Mottójuk ugyanis úgy szól: gyepmesteri telepet is lehet az állatvédelmi, állatjóléti szempontok szerint működtetni.

 

Emlékezetes, az alapítvány ez év februárjában műtéti sterilizálót vásárolt az ebtelep számára, nem sokkal korábban pedig infúziós pumpát, vérnyomásmérőt és műtőlámpát adományozott nekik annak érdekében, hogy magasabb színvonalú orvosi ellátásban részesülhessenek a főváros közterületeiről hozzájuk került gazdátlan állatok. Az eszközök egyébként a DOKTA 3 millió forintos adománykeretének részét képezik.

 

Noha az adományok nagyban megkönnyítik a telep kutyáinak és macskáinak életét, az igazi boldogságot az jelentené számukra, ha egy nap leendő gazdijuk társaságában sétálhatnának ki a létesítmény kapuján. Jelenleg több mint 100 állat vár az Illatos úton arra, hogy örökbe fogadják.  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.