Bemutatták a Dél-pesti Centrumkórház terveit, amely a Nagyvárad térnél, az egyesített Szent István és Szent László kórházból jelentős bővítéssel építenek majd. Az új komplexum az Egészséges Budapest Program 188 milliárd forintos fejlesztésének köszönhetően valósulhat meg.

Ahogyan arról lapunkban már beszámoltunk, a kormány kiemelt figyelmet szentel az egészségügyi ellátás javítására. A vidéki kórházak 500 milliárdos fejlesztése után a 2017-ben indult Egészséges Budapest Programnak köszönhetőn várhatóan 2025-re teljes egészében megújulhat a fővárosi és pest megyei egészségügyi ellátás. A hazai, 700 milliárd forintos beruházásból a három centrumkórház és egy súlyponti kórház mellett további huszonöt kórházat, illetve hét önálló szakrendelőt is felújítanak, ami az infrastruktúrát és az eszközállományt is érinti. Emellett szinte minden kerület nyert forrást a szakrendelők felújítására is. Kispest baloldali városvezetése sajnos nem élt ezzel a lehetőséggel, pedig a kerület is kaphatott volna fejlesztési pénzt az elavult szakrendelő felújítására.

A János kórház súlyponti kórház lesz, míg Dél-Budán egy teljesen új centrumkórház épül a XI. kerületben, ugyanezt a feladatot Észak-Pesten a Honvédkórház látja el, míg Dél-Pesten a Szent István-, Szent László Kórház és az Országos Kardiológiai Intézet összevonásával jön létre „szuperkórház”.

A pályázat győztese a ZDA-Zoboki Építészeti iroda Kft. lett, akinek terveit nemrég mutatták be a nagyközönségnek. A tervezők elképzelései szerint közvetlenül az M3-as metró vonaláról, a Nagyvárad téri aluljáróból elérhető főépületben rögtön a megfelelő helyszínre irányítják majd a betegeket. Az egykapus és ezáltal gyorsabb és közvetlenebb ellátásra alkalmas létesítményként születik meg a régi komplexumból az épületegyüttes. Az EBP keretein belül korábban 188 milliárd forintot különítettek el a fejlesztés előkészítésére és kivitelezésére, illetve 190 ezer négyzetméternyi új egészségügyi tér kialakítását jelentették be. A Szent István Kórház területén egy teljesen új épületegyüttes születik, mivel a 150 éves épületek jelenleg nem alkalmasak az elvárt modern orvosi technológia alkalmazására. A bejárati pavilon megőrzése mellett a létesítmény két fő egysége az intézmény fogadó tereként funkcionáló Campus-kert és az intézmény főépülete lesz.

 

Forrás és fotók: Magyarepitok.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.