Míg a minimálbér 2010-ben még 73500 forint volt, addig 2018-ra 138 ezer forintra emelkedett, ez 88 százalékos növekedés jelent.
A garantált bérminimum ennél is nagyobb mértékben, 2010-hez képest 102 százalékkal növekedett, a szakmunkások 2018 januárjától 180.500 forintot vihetnek haza.2013 óta, vagyis 59 hónapja emelkedik folyamatosan a reálbér, összességében 35 százalékkal, 2017 első 11 hónapjában pedig 10,2 százalékkal.
A rendvédelmi dolgozók életpályamodelljének részeként pedig magasabb bért kapnak a katonák és a rendőrök, több pénzt kaphatnak kézhez egyebek mellett a felsőoktatásban dolgozók és az állami vállalatok dolgozói, így a postások és a vasutasok is.
Ugyanakkor a béremelések nemcsak az állami szektorban, hanem a piaci szférában is zajlanak, amire a stabilan növekvő magyar gazdaság ad lehetőséget.
Továbbra is egykulcsos a személyi jövedelemadó, és januártól tovább csökkentek a munkaadói adók, így ezek érdemben növelik a vállalkozások mozgásterét, hogy a béreket növelhessék.
A családi adókedvezmények is emelik a kézhez kapott fizetés nagyságát, a kedvezmény bevezetése óta már 1900 milliárd forint maradt a gyermeket nevelő családoknál. Most újra bővültek ezek a kedvezmények, hiszen a kétgyermekesek már havi 35 ezer forintot írhatnak le.
Minden előrejelzés szerint idén is folytatódik a reálbéremelkedés. A 6 éves bérmegállapodás jelentősen csökkentette a munkabérre rakódó adókat is, 27-ről 22 százalékra csökkent a járulékfizetési kötelezettség nagyságrendje, majd ez 2017-ben újabb 2,5 százalékponttal tovább mérséklődött 19,5 százalékra.
Az elért eredmények ellenére az ellenzéki pártok eddig ismert javaslatai nem segítik a béremelés politikáját, emelnék ugyanis a személyi jövedelemadót, többkulcsos adóban gondolkodnak és megszüntetnék jelenlegi formájában a családtámogatási rendszert is.
|