Még idén a kormány elé kerülhet az öt betegségcsoport - onkológiai, keringési, mozgásszervi, gyermekgyógyászati és mentális zavarok - megelőzésére és kezelésére kidolgozott nemzeti népegészségügyi program - közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Időkkel
A megelőzés lesz a nemzeti népegészségügyi program központi eleme, amely keretében már óvodától kezdve az oktatás részévé kell tenni az egészséges életmódra nevelést, illetve hangsúlyozni a betegségek korai felismerésének fontosságát - emelte ki Kásler Miklós.
Az egészségügyi program részei a Nemzeti Rákellenes Program rendszerére épülnek majd, amelyet az Országos Onkológiai Intézet állított össze - mondta a miniszter. Eszerint írják majd elő a szűréseket, a diagnosztikát, a terápiás lehetőségeket, a betegség kezelésének oktatását, a kutatás-fejlesztést, a személyi feltételeket, a társadalmi szervezetek szerepét, a rehabilitációt és mindezek alapján a szükséges finanszírozást.
A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a népegészségügyi program eredményei tizenöt-húsz éven belül lesznek látványosak, tehát hosszú távban kell gondolkodni, nem négyéves politikai ciklusokban.
Forrás: MTI, Magyar Idők
Főkép: Pixabay
|