Az Ady Endre út elején található Országzászló emlékműnél gyülekeztek kicsik és nagyok egyaránt, zászlókkal a kezükben a Kispesti Társaskör Egyesület által szervezett fáklyás felvonulás résztvevői. A fáklyagyújtás előtt Wittner Mária egykori forradalmár, halálraítélt beszédében úgy fogalmazott: "Az áldozatok erőt adnak nekünk, mert ezt az üzenetet csak mi értjük, mi, akik sem szívet, sem Hazát nem cserélünk, mert ezt a Hazát megtartani csak azok tudják, akik annyira szeretik, hogy még áldozni is képesek érte, ha kell az életüket is." A beszédet követően az Ady Endre utat több száz méter hosszan beragyogva, fáklyákkal vonultak a Templom térre. A menet élén Dódity Gabriella, a Kispesti Társaskör elnöke és dr. György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja haladtak. A Templom téren dr. György István beszédében emlékeztetett: az egész világ egyetért abban, hogy 1956 világtörténelmet alakító esemény volt. A tisztelet és emlékezés virágainak elhelyezése után a Kispesti Kaszinóban Dódity Gabriella felavatta a kispestiek által beküldött fényképekből, versekből, ereklyékből álló emlékfalat. Az eseményen megjelent többek között dr. Petrusz Tibor, a Magyar Politikai Elítéltek Közösségének társelnöke is, aki 7 évet ült Rákosi börtönében, valamint Várhelyi László, aki végigfotózta a kispesti forradalmi eseményeket. A Kispesti Társaskör a nagyszabású és méltó megemlékezést az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatásával szervezte meg.
Az emlékfal az Ady Endre út 91. szám alatt tekinthető meg hétköznap 10-16 óra között. A kiállításra továbbra is várják a kispestiek emlékeit, amelyekkel kiegészítik a tárlatot. A jelentkezéseket a kispestitarsaskor@gmail.com címen vagy a 06 20 232 4303 telefonszámon várják.
|