Nyáron sem áll meg a munka
Rendkívüli ülést tartott Kispest képviselő-testülete július 19-én. Az ülésen módosították a piac üzemeltetési szabályzatát, illetve támogatási szerződés megkötéséről is döntöttek.
Változás történt Kispest piacok és vásárok rendtartásáról szóló üzemeltetési szabályzatában. Eszerint a jövőben déli 12 óra és délután 15 óra között a piac területére nem lehet gépjárművel behajtani illetve tartózkodni. A boltokat csak délig, és délután három óra után lehet feltölteni áruval, és ekkor szabad rakodni is.
A Csillagfény Bölcsőde kapacitásbővítésével kapcsolatos európai uniós pályázat megvalósítása érdekében kötött támogatási szerződést az önkormányzat a VÁTI Nonprofit Kft. Közép-magyarországi Területi Irodájával .Mint arról korábban már beszámoltunk, az önkormányzat 150 millió forintot nyert a bölcsőde felújítására és bővítésére. A projekt keretében megújul a konyha, bővítik és részlegesen akadálymentesítik az épületet, rendezik a kertet, parkolókat építenek, a lapostetőn 40 m²-es napkollektoros rendszert alakítanak ki. A beruházás eredményeként két új csoportszobával bővül az intézmény, további 25 kisgyermek ellátására lesz lehetőség. Nyolc új munkatárssal is gyarapodik a bölcsőde, amely alkalmassá válik a sajátos nevelési igényű, hátrányos helyzetű gyermekek szakszerű ellátására is.
|
0 Hozzászólás - legyél te az első!