Hamarosan megkezdik a szakemberek az új facsemeték ültetését és a park kialakítását, miután februárban megtisztították a korábban hajléktalanok által lakott, elhanyagolt, gyorsforgalmi út mellett húzódó erdősávot. Mivel a terület faállománya elöregedett, azt kétszer ki kellett volna már termelni, a KÖKI-től a Víztorony utca irányába húzódó területen csak az egészséges fákat hagyták meg, ezek mellé telepítik az új facsemetéket, várhatóan már a jövőhéten.
A terület rendbetételét dr. György István, Budapest kormánymegbízottja és Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok kezdeményezte a terület tulajdonosánál, a Pilisi Parkerdő Zrt-nél, akik az önkormányzattal egyeztetve készítették el a terveket. Ehhez Dódity Gabriella és Vidra Zoltán (Fidesz-KDNP) az önkormányzat sport bizottságának tagja kikérte a lakók véleményét is, így végül a környékbeliek kérésének megfelelően egy természetközeli, erdei játszótérrel, közel másfél kilométeres sétálóút-hálózattal, 500 méteres futópályával és megfelelő eszközökkel felszerelt kutyafuttatóval kialakított szabadidőparkot hoznak létre. Több megbeszélésre is sor került a város vezetésével, képviselőkkel, a hivatal szakirodájának munkatársaival és a Pilisi Parkerdő munkatársaival, mire véglegesítették a terveket. Végül a kerület költségvetésében 20 millió forintot különítettek el a feladatra.
A munkálatokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkársága további 10 millió forinttal támogatja, az erről szóló megállapodást nemrég alá is írták, ennek köszönhetően az eredeti terveknek megfelelően egyebek mellett tollaslabda pályát és pingpong asztalt is kaphat a 3 hektáros terület. A munkálatok nagyjából öt hónapot vesznek igénybe.
- Nagyon örülök, hogy végre visszakaphatják a kiserdőt az itt élők, és végre egy kulturált, sportolásra és szabadidő eltöltésére alkalmas parkká varázsolhatjuk az erdőrészt – mondta el lapunknak Dódity Gabriella, aki hozzátette: hamarosan a Csokonai utcában is megkezdődhet a szabadidőpark kialakítása kormányzati beruházásból, a Fővárosi Önkormányzat 100 milliós támogatásának köszönhetően az Eötvös utcai KRESZ-park is megújulhat.
- Levélben kértem a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt-től, hogy a felújítása során lehetőség szerint tervezzenek egy zajvédő falat is az erdő mellé, illetve a Derkovits utca tehermentesítését is vegyék figyelembe a tervezéskor – tette hozzá Dódity Gabriella.
|