Siker koronázta az összefogást, amellyel megmentették a Jézus Szíve plébánia akadálymentesítését, a bejárat előtti közterület és a templomkert rendezését célzó projektet. Megmentésére azért volt szükség, mert Gajda Péter MSZP-s polgármester korábban azt szorgalmazta, a kerület mondjon le a fővárosi önkormányzattól pályázaton nyert húszmillió forintról és a környéken élők szűkebb környezetének rendezéséről egy pármilliós költségtúllépés miatt. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője, Dódity Gabriella akkor határozottan kiállt a fejlesztés mellett, szerinte hiba lett volna veszni hagyni a fővárostól elnyert forrást. Az egyház képviselői és az önkormányzat szakirodái végül elfogadták a projekt bizonyos részeinek elhagyását a költségek lejjebb szorítása érdekében, így a képviselő testület most már támogatta a szerződés megkötését.
Összevonná a Napraforgó és a Mézeskalács óvodákat az önkormányzat, ennek előkészítéséről határoztak. Az átszervezéstől – a gyermeklétszám és a csoportok számának csökkentése nélkül – költségcsökkenést várnak, kérdés viszont, hogy ez jár-e elbocsájtással?
A közelmúltban megnyílt, a Kispesti Központi Református Egyházközség fenntartásában működő Szőlőskert óvoda a későbbiekben bővítést hajtana végre, amely a jelenlegi egyházi épületben nem megoldható. Az egyház kérelmére a testület zöld utat adott a költözés előkészítésére az Esze Tamás utcai Nevelési Tanácsadó önkormányzati tulajdonú épületébe, amely korábban óvoda volt. A Nevelési Tanácsadó számára új helyet kereshetnek.
Százezer forint önkormányzati támogatásban részesül a Misszió Alapítvány. A karitatív és szociális feladatokat ellátó szervezet számára Ékes Gábor (Fidesz-KDNP) magasabb támogatást javasolt, azonban ezt a baloldali többség nem fogadta el.
Politikai nyilatkozatról is döntött a többség, amelyben a napi 13,6 forintos kiadást jelentő M0-ás autóút és az autópályák fővárosi bevezető szakaszainak jövő évi fizetőssé tételét ellenzik.
|