A Határ úti buszvégállomás tarthatatlan állapotban van, pedig a felújítás rajtra készen áll, akár már holnap megkezdődhetne. A legtöbb kereskedő jogkövetően elhagyta már a pavilonját, néhányan azonban közterület-használati engedély nélkül is tovább működnek. Két vállalkozás pert is indított, ami sajnos késlelteti a kezdést. A félig lebontott pavilonok maradványai pedig még az eddiginél is lehangolóbbá teszik a végállomást. Kosz, szemét, szétbontott építmények mindenfelé – írta weboldalán Dódity Gabriella. A kispesti Fidesz-KDNP frakcióvezetője, aki korábban a Fővárosi Önkormányzat főtanácsadójaként maga is dolgozott a projekten, levélben fordult a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (korábbi Fővárosi Közterület-felügyelet) vezetőjéhez, illetve Budapest Főváros Kormányhivatalához, hogy a felújítás megkezdéséig segítsenek felszámolni a területen található áldatlan állapotot. Mint írja, a héten pedig egyeztető tárgyalásra kerül sor dr. Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettesnél a felújítással kapcsolatban, ahol minden érintett szervezet, önkormányzati cég, hivatal és hatóság munkatársaival megbeszéljük az előttünk álló feladatokat, lehetőségeket. „A részletekről természetesen beszámolok” – zárta szavait Dódity Gabriella. 

 

[GALÉRIA-1]

Tarthatatlan állapotok a végállomáson (a képre kattintva galéria nyílik)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Több lombgyűjtő kell Kispestnek

Lakossági igénynek hangot adva több lombgyűjtő ketrecet helyezne ki Kispest egészén Song…

XXIII. Wekerlei Napok

Szeptember 12-14-ig színes programokkal várja a kispestieket a XXIII. alkalommal megrendezésre kerülő Wekerlei Napok programsorozat.