Nem először, és a jelek szerint nem is utoljára számoltunk be az október elején történt balesetről. Ugyan a baleset helyszínén kijavította a hibákat a karbantartásért felelős Kránitz Krisztián MSZP-s képviselő által vezetett VAMÜSZ, de a többi balesetveszélyes részre már nem maradt idő.
Mivel október elején baleset történt ezen a lépcsőn, a VAMÜSZ itt kénytelen volt megcsinálni a burkolatot
És a jelek szerint akarat sem, hiszen a javítási munkálatokon jól látszik, hogy a lépcső kivételével elég hanyagul végezték el azokat. Már ahol egyáltalán elvégezték, mert ottjártunkkor sajnos még mindig nagyon sok helyen kiálltak a betonvas darabok a lépcsőknél, hiányoznak a térkövek, amelyeken csak botladoznak a vásárlók és sok még mindig a kátyú is. A lyukakat is úgy tömködték be, hogy jól látható: nagyjából egy hónap múlva, az első fagyokkal ki is reped majd újra.
A Fidesz-KDNP frakció évek óta küzd azért, hogy a baloldali városvezetés is belássa: nem halogatható tovább a Kossuth téri piac teljeskörű felújítása, amelyet meg kellene tervezni, és pályázni kellene forrásért. És bár Gajda Péter (MSZP) polgármester egyszer egy nyilvános eseményen azt mondta, hogy a piac csak viszi a pénzt, a számok mást mutatnak. Közel 150 millió nyereséget termelt a piac az elmúlt években az önkormányzat vagyonkezelőjének, ebből, ha a teljes felújítás nem is, legalább egy átfogó terv készülhetett volna már, hogy azzal pályázhasson a kerület kormányzati forrásért. Ahogyan tette azt a wekerlei kispiac esetében is, amelyért szintén a Fidesz-KNDP frakció kardoskodott: 110 millió forintot nyertünk a fővárosi TÉR_KÖZ pályázaton. Így annak a területnek a megújítását hamarosan be is fejezik.
A Kossuth téri piacon elvégzett karbantartási munkálatok jól mutatják, hogy az MSZP-s képviselő által vezetett VAMÜSZ-nek nem csupán az önkormányzati lakások fenntartásával és karbantartásával gyűlik meg a baja…
|