Utcafórum a kis park rendbetételéről
Utcafórumon egyeztetett a József Attila utca 71-73. mögötti kis park rendbetételéről az itt élőkkel a körzet Fidesz-KDNP színekben induló jelöltje, Szabó Istvánné. Ez az egyik olyan terület, amelyre a Dódity Gabriella polgármesterjelölt által kezdeményezett nyári kerületbejárások nyomán koncepciótervet készíttettek Ékes Gábor (Fidesz-KDNP) alpolgármester erre felhasználható keretéből, a koncepció véglegesítéséhez kérdezték a lakók véleményét. Abban a megjelentek többsége egyetértett, hogy a terület zöld karakterét erősítve nyugalmas pihenőrészt látnának szívesen. Volt, aki közösségi kert kialakítását, más játszóeszközöket, illetve kültéri fitneszeszközöket látna szívesen a területen. Itt jelenleg töredezett aszfalt, elgazosodott homokozó, rozsdás hintaállvány, nem működő csap található, de arra is panaszkodnak az itt élők, hogy időnként kábítószer-fogyasztókat látnak a ház mögött. Szabó Istvánné és Ékes Gábor elmondták, olyan koncepciót tesznek le az új városvezetés asztalára, amellyel az itt élők többsége egyetért. Az utcafórumon elhangzott számos ötlet közül így a házak közgyűlésein dönthetnek majd a lakók.
Nyáron Dódity Gabriella és Szabó Istvánné a körzet bejárásán figyeltek fel a terület állapotára
Kisgyerekesek is járnának ide
|
0 Hozzászólás - legyél te az első!