Vasárnap délután Siófok volt a Kispest NKK úti célja, ahol a helyiek második csapata volt az ellenfél. Ők a nyugati csoport sereghajtói, így sima győzelemre számított a csapat. Így a hét közben történt események sokkal jobban előtérbe kerültek a lányoknál.

Két örömteli hírről is beszámolhatunk, az első, hogy jól alakult a kupasorsolás, mert a sok NB1-es helyett sikerült egy verhető csapatot kihúzni, így a keleti csoportban szereplő Főgáz lesz az ellenfele a lányoknak. A legjobb 8 közé jutni a kupában az óriási siker lenne a klubnak. A másik, hogy két új lány is csatlakozott a csapathoz a múlt héten. Veszeli Juditot és Hoffmann Kittit nem kell bemutatni a kézilabda szeretőinek, nagy erősítést jelentenek a csapatnak!

A mérkőzés pont úgy alakult, ahogy a lányok eltervezték, sima győzelmet tudtak aratni. A félidei eredmény 24-19-es félidő után 43-35 lett a kispesti lányoknak. A csapat különösen hálás a biztatásért annak a 30 szurkolónknak, akik elkísérték őket.

Nincs megállás, mert vasárnap az eddig 100%-os, és az utánpótlás válogatott nagy részét felvonultató Győri ETO II-es csapata lesz az ellenfél. Nem mi vagyunk az esélyesek, de a lányok nagyon készülnek, és mindent megtesznek azért, hogy meglepetést okozzanak.

 

Siófoki KC – Galerius Fürdő II – Kispest NKK 35 – 43 (19-24)

Siófoki, Beszédes József Általános Iskola, 150 néző

G: Lázár Szilvia 15(8), Szabó Edina 8, Kiss Zsófia 4, Balázs Dóra 4, Horváth Mónika 4, Veszeli Judit 4, Roszinszki Nóra 2, Rédli Andrea 1, Mohácsik Mária 1.

Hétméteresek: 11/9, ill. 10/8

Kiállítások: 6 perc, ill. 14 perc

Piros lap: Veszeli Judit /három két perces után/

A mérkőzés alakulása: 1-4, 5-10, 7-15, 10-18, 14-20, 20-28, 22-32, 27-36, 29-39, 33-42

 

A cikket és a képet a Kispest NKK csapatának köszönjük!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.