Az év utolsó ülését tartotta Kispest képviselő-testülete hétfő délután. Az eseményen döntöttek a költségvetésről szóló rendelet módosításáról, bölcsőde fejlesztési pályázat beadásáról, valamint új aljegyzői pályázat kiírásáról is.

Rendkívüli testületi ülést tartott december 19-én az önkormányzat. A gyorsan pergő ülés elején a Szociális és Lakásügyi Bizottságban történő változások értelmében esküt tett Vass András, aki a bizottságban dr. Waczák Frigyes helyén fog tovább dolgozni.

Elfogadta a testület a módosított költségvetést, mellyel törvényi kötelezettségének tett eleget, valamint a képviselők megszavazták az átmeneti gazdálkodásról szóló rendeletet is.

Módosult az önkormányzat szociális és gyermekvédelmi rendelete, a gyermekétkeztetési díjak a bölcsődék esetében 5 százalékkal, az iskolai étkeztetésnél az áfaemeléssel megegyezően 2 százalékkal fognak növekedni a díjak.

Társadalmi vitára bocsájtja az érdekképviseletek részére az önkormányzat a tulajdonában levő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó rendelet-tervezetet.

16 millió forintos önrészt szavazott meg a testület a „Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése” című európai uniós pályázatra, mellyel maximum 150 millió forintos támogatáshoz juthat a kerület. Nyertes pályázat esetén ebből az összegből a Csillagfény Bölcsőde újulhat meg.

Az SZMSZ értelmében pályázatot írt ki a testület aljegyzői munkakör betöltésére, így új aljegyző kezdheti meg működését a polgármesteri hivatalban.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.