Elkezdődhet a kertészkedés a főváros első közösségi kertjében. Tegnap ünnepélyesen is megnyitották a Vass iskola melletti 26 parcellás zöld területet Kispesten.

A megnyitón Gajda Péter polgármester beszédében az önkormányzat zöldprogramjait hangsúlyozta, míg Rosta Gábor a Városi Kertek Közhasznú Egyesület elnöke azt emelte ki, hogy a beruházást mintakertnek szánták. A civil szervezet vezetője hozzátette, bízik benne, hogy számos követőre talál majd a fővárosban az új kezdeményezés.

 

Tarnai Richárd, Kispest országgyűlési képviselője azt mondta, korábban a szocialista rendszerben a városokba próbálták egybetömöríteni az embereket, elhagyva ezzel a vidéket. Most – folytatta –, több mint 20 évvel a rendszer bukása után azt láthatjuk, hogy egyre több faluhoz köthető dolog jelenik meg a városokban. Kispest országgyűlési képviselője megköszönte mindenkinek a munkáját, aki hozzájárult ahhoz, hogy a mintakert elsőként itt a kerületben valósulhatott meg. Külön köszönetet mondott Gerháth Csabának, aki önkormányzati képviselőként elindítója, mozgatórugója volt a közösségi kert kispesti létrehozásának.

 

Kispest önkormányzata a Budapesti Közösségi Kertek Programhoz csatlakozva egy olyan városi mintakertet hozott létre, melyet a civil lakosság közösségben művelhet. Az önkormányzat által biztosított Irányi Dániel utca, Bem József utca sarkán található majdnem 1000 négyzetméteres területen környékbeli lakosok juthattak egy-egy 4-5 m²-es kis parcellához, hogy abban zöldséget, gyümölcsöt termesszenek. A kezdeményezés sikerét mutatja az is, hogy a 26 parcellára pillanatok alatt akadt jelentkező.

 

Megtudtuk, az önkormányzat térítésmentesen adta használatra a területet a programot koordináló Városi Kertek Alapítványnak, valamint elvégezte az alapvető funkcionális feladatokat is – kerítést építettek, termőföldet hozattak, bevezették a vizet.

 

[GALÉRIA-1]
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…