Kispest több parkjából ki vannak tiltva a kutyák. Szerintem ez nem jó így. Semmi kárt nem okoznánk, ha végig mennénk a Templom téren a két kis 15 évesemmel – írta közösségi oldalán Dódity Gabriella önkormányzati képviselő, egyben közzétéve a kérdést is a kispestiek felé: szerintetek jól van ez így?

Nagyon sokan hozzászóltak a kérdéshez, legtöbben egyetértettek azzal, hogy jó, ha a kutyák bemehetnek a kispesti parkokba, ugyanakkor legalább ennyien azt is hangsúlyoztűk, amit mindannyian tudunk: a gazdák felelősségét. Sosem a kutyával van a baj ugyanis, hanem azzal, hogy a gazda nem szedi össze a kutyája után a piszkát, vagy épp elengedi a pórázról, így megijeszthet vagy zavarhat másokat, vagy rosszabb esetben össze is verekedhet másik kutyákkal, vagy épp elszalad, és balesetet okoz. Tekintettel arra, hogy a kispestiek nagy többsége egyetértett azzal, hogy a kutyák bemehessenek a kispesti parkokba is, természetesen a szabályok betartása mellett, ezért ezt előterjesztésében fogja javasolni a testületnek a képviselő. A következő ülése március 26-án kerül sor. Várhatóan ugyanezen az ülésen tárgyalják a képviselő azon indítványát is, amelyben azt javasolja: számtalan intézkedés megtételével váljon valóban állatbarát kerületté Kispest. A részletekről a későbbiek során beszámolunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Megújul a Katica utca és környezete

Kispest a Katica utca fejlesztésével pályázott és nyert közel 1,8 milliárd forintot az Egészséges utcák programon. A fejlesztés tisztább levegőt, gyalogos-és kerékpárosbarát közterületet és élhető városi teret ígér.

Lesz végre sportcsarnoka Kispestnek?

Ha van valami neuralgikus pont a kerületünk életében, az egészen biztos az, hogy a fővárosban szinte egyedüli kerület vagyunk, amely nem rendelkezik megfelelő sportlétesítménnyel. Ez a jelek szerint végre változhat.

Az önkormányzati lakások munkálatait vizsgálja a hatóság

Vizsgálatot kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság több önkormányzati ingatlan felújításának és karbantartásának jogszerűsége kapcsán. A munkálatokat még abban az időben végezték, amikor azokért a korábbi vagyonkezelő igazgató Kránitz Krisztián felelt.

Új elnök a Kispest Honvéd élén – sportcsarnok is épül a kerületben

Emlékezetes napként kerül be a Kispest Honvéd történelemkönyvébe a mai; Szijjártó Péter lett a futball klub elnöke, aki egyúttal bejelentette: futsal csarnok épül a kerületben.