Eladásra kínálja az önkormányzat az Ady Endre úton, a Kisfaludy utca és Báthory utca között lévő Rusz-Bazsant parkot, amelyen a hírek szerint társasház fog épülni. Emellett meghirdették értékesítésre az Attila utca 3., illetve szintén az Attila utca 4, és 6. szám alatti ingatlanokat is. Utóbbi két ingatlan már tiszta ráfizetés az önkormányzat számára, hiszen a rajta lévő házak romokban állnak, használhatatlanok, és a telekről el kell szállítani a javarészt veszélyes, hegyekben álló hulladékot, amelynek becsült költsége az önkormányzat szerint 50-60 millió forint. Emlékezetes, ez az a ház, amelynek lakásait a Varga Attila alpolgármester által vezetett projektben az Utcáról lakásba egyesülettel közösen hajléktalanoknak adta oda az önkormányzat. Sajnálatos módon azonban nem éltek, hanem visszaéltek a lehetőséggel, hatalmas károkat okozva ezzel az önkormányzatnak, ráadásul az ingatlanok pusztulását 10 éven át szinte tétlenül nézte az önkormányzat.


Attila utcai ingatlanok