A kerékpáros közlekedés terjedése és népszerűvé válása össztársadalmi érdek, a tervezés és a kivitelezés során azonban óhatatlanul érdeksérelmek, hosszú távon akár megszokható kényelmetlenségek léphetnek fel, amelyet sajnos a döntéshozók rendre igyekeznek semmissé tenni. Emlékezetes a kispesti Hunyadi utcai kerékpársáv kialakításának, mind a lakók tájékoztatásának, érdekeinek figyelmen kívül hagyása, amelynek során a majd megszokják idővel taktikát alkalmazták a döntéshozók. Nemrég a Báthory utca Üllői út és Ady Endre út közötti szakaszán élők szembesültek azzal, hogy a Fővárosi Önkormányzat szinte előzetes tájékoztatás nélkül változtatta meg a buszsáv és kerékpársáv kialakításával a közlekedési rendet, amely az ott élőknek komoly fejfájást okoz a parkolás tekintetében. Itt a főváros nem is tájékoztatta a kerületi vezetést arról, mit terveznek kialakítani, arról a polgármester is saját elmondása alapján akkor szembesült, amikor arra ment autóval.

A napokban azonban újabb munkálatok kezdődtek meg az Ady Endre út elején, amely a fővárosi önkormányzat által az Üllői út és Ecseri út közötti kerékpáros közlekedés fejlesztésének részeként valósul meg. A BKK honlapján közzétett ábra alapján az Ady Endre útról a Wekerletelep felé történő bekanyarodásnál kell nagyon figyelni, de ugyanez igaz a szálloda előtti Ferde utca közlekedésére is. A kispestiek a közösségi médiában adtak hangot nemtetszésüknek, a képviselő-testületi ülésen képviselői kérdésre Varga Attila alpolgármester válaszában elmondta, hogy nem történt egyeztetés a kerülettel, egy korábbi tervek véleményezésekor azonban már jelezték, hogy nem tartják jónak és elfogadhatónak a terveket.

A főváros azonban megkezdte a kiépítést, amelynek során bringasztráda épül Kispest és a belváros között, összekötve az Üllői utat az Ady Endre úttal, így a jövőben Kispest és a Wekerle-telep felől is közvetlenebbül lehet majd eljutni a belváros irányába. Az Ady Endre út és az Álmos utca kereszteződésében dolgoznak épp, ott vélhetően nagyon kell majd figyelnünk a Wekerletelepre való bekanyarodáskor a kerékpáros közlekedőkre.
