Sokan, régóta panaszkodnak a kispesti közterületeken tapasztalható állapotokra. A helyzet sokrétű, a hangoskodás, zavarás, közterületi italozás, közterületen, padon alvástól a súlyosabb, tettlegességig fajuló eseteken át a kábítószerfogyasztás is sajnos felütötte a fejét. Az eset nem egyedi, szinte Budapest egészén ezzel küzdenek a kerületek, általában néhány gócpont az, ahol a problémák hatványozottabban előfordulnak. Kispesten a Kossuth tér, a metróállomások környéke, az Atatürk tér fertőzött, de mára már sok lakótelepi lépcsőházba behúzódó, sok esetben drogokat is fogyasztók jelentenek problémát. A helyzet rendezéséhez a rendőrség, az önkormányzat együttes fellépése szükséges, ám az kijelenthető, hogy még ha utóbbiban bőven vannak hiányosságok, a helyzet még erőteljes fellépés esetén is nehezen kezelhető.

Sokakat zavar, és legfőképp köztisztasági problémát eredményez, amely azután közegészségügyi szempontokat is felvet, hogy sokan ápolatlan, koszos, szennyezett ruhában használják a közterületi padokat. Nehéz helyzet, mert arra, hogy valaki üldögél egy padon, nem lehet intézkedési jogalapot megállapítani. Más a helyzet, ha közben alkoholt iszik, az a kerület közterületi alkoholfogyasztást tiltó rendelete értelmében nem megengedett. Itt nehezebb a helyzet a közterület felügyelők nagy része szerint, hiszen mint mondják, hogyan állapítják meg, hogy az üvegben alkohol van? Van-e joguk beleszagolni például? Más kérdés, ha sokan úgy próbálják kicselezni a rendőröket és rendészeket, hogy azt mondják, a padon elhelyezett üveg, vagy doboz nem is az övéké, így megint csak nehéz intézkedni. Hallgatva ezeket az érveket, joggal merül fel a kerületben élőkben: miért ennyire nehéz ez?

Következő szint a társasházak problémája, számos helyen gondot okoz, hogy a bejárati ajtók zárainak felfeszítésével különféle szereket fogyasztók egyszerűen beköltöznek a lépcsőházakba, ahol elég kulturálatlan körülményeket hagynak maguk után. Ez szintén joggal zavarja az itt élőket, ám a társasház magánterület, így ezzel a bajjal kapcsolatban elsősorban a közös képviselet tud fellépni.
Következő szint a trágárság, alkohol- vagy drog befolyásoltság, az ezzel sokszor együtt járó verekedés, rendbontás. Erre szinte rendszeresen sor kerül például az Atatürk tér és az Üllői úti Lidl áruház és környékén is. Nemrég a téren egy vita, verekedés közben fényes nappal egy fegyver került elő. Az itt élők joggal követelik vissza a nyugalmat, rendet és tisztaságot, de úgy tűnik, mind az önkormányzat, mind a rendőrség, mint a közterület- felügyelet számára problémát jelent a rendrakás.
Megoldás lehetne a közterület- felügyelet munkaidejének 0-24 órásra való bővítése, ennek azonban jelentős költségvonzata lenne. Az önkormányzat már kötött szerződést a rendőrséggel arra, hogy plusz juttatásért cserébe a kerületi rendőrök kiemelten járőrözzenek a fertőzöttebb területeken. Sőt, arról is van információ, hogy a kerületi rendőrség több esetben járőrözik akár civil ruhában is az egyes gócpontokon, amely tettenérés során lehet eredményes, ám magát a jelenséget teljes egészében ez sem képes felszámolni. Az sajnálatos módon ugyanis kijelenthető, hogy a fent felsorolt jelenségek alapvetően emberi minőségből eredő problémák, és kicsit olyan, mint a közterületi szemetelés. Attól, mert vannak, akik nem tartják be a kötelező együttélés szabályait, és idejüket nem a munkahelyükön, hanem a közterületen, azt is kulturálatlan módon töltik, akkor ez részben népnevelői tevékenység is egyben, nem felmentve a hatóságokat az eljárási kötelezettség alól.

Az önkormányzatban alakult egy közterületi rend munkacsoport, amelyet Dódity Gabriella kezdeményezett, a feladat irányítását pedig Varga Attila alpolgármester vette át. A csoport néhány alkalommal ülésezett, de érdemi eredményről eddig nem sok mindent lehetett hallani.