Újra élet költözött az ország iskoláiba, Kispesten is elindult a tanév. A kerületi iskolák állapotáról, a gyermekek létszámáról Mihály András, az oktatási bizottság elnöke számolt be lapunknak.

Az idei évben a korábbiakhoz hasonlóan körülbelül 550 kispesti gyermek ül először iskolapadba, hogy megkezdje első osztályos tanulmányait. 440 elsős diák önkormányzati, 110 pedig alapítványi és egyházi fenntartású intézményben vág neki a tanulásnak. Mihály András képviselő az iskolakezdés kapcsán kiemelte, az iskolahálózat várható átalakítása nem befolyásolja a 2012/2013-as tanév megkezdését. Az oktatási bizottság még június végén elfogadta az intézmények heti óraszámát, a pedagógusok felkészülten várják a diákokat, s az oktatáshoz szükséges technikai felszerelések is elfogadható állapotban vannak. A legfontosabb felújítási munkák minden iskolában befejeződtek. A beiratkozás még májusban megtörtént, de az esetleges lakhelyváltozások módosíthatták a tanulók létszámát az egyes iskolákban. „Bár voltak intézmények, ahova magasabb számban jelentkeztek a tanulók, végül minden oktatási intézmény két első osztályos évfolyamot indít” – árulta el Mihály András.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.