A tavalyi évben kezdett neki a főváros a Nagykőrösi út zajvédelmének megoldásához, s első ütemben a Vas Gereben és a Kund utca között épült fel a fal. A Határ útig tartó falrészlet megvalósítására a 2010-es költségvetés adta meg a lehetőséget, így hamarosan megkezdődik, és június végéig várhatóan befejeződik a II. ütem építése is. A Kund utca és a Határ út közötti 910 méteres szakasz a fővárosi önkormányzat beruházásaként készül el közel 410 millió Forintból. A korábbi lakossági tiltakozások hatására a hanggátló falak alapanyaga átlátszó, biztonsági üveg lesz, melyeket közvetlenül az út mellé húznak fel, hogy minél messzebb épülhessenek a házaktól. Sajnos ez a távolság így is elég szűkös, nem éri el a két métert sem. A tervek szerint egy üzemi kaput létesítenek a falon a 18. számú ingatlannál, amit speciális kulccsal lehet majd nyitni a szemétszállítás és a mentés érdekében. A lakók kérésére a Margit utcánál az önkormányzat parkolót alakíttat ki, melyet kizárólag az ingatlantulajdonosok használhatnak. A fal vonalába eső fák kivágása elkerülhetetlennek tűnik. Ezek pótlására készül az önkormányzat, helyüket a közeljövőben jelölik ki, melyekre javaslatot tehetnek a környék lakói is a polgármesteri hivatalban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Adót emelt a városvezetés, közben Kránitz kétszer annyit keres@0

Megemelte a városvezetés az építmény- és telekadó mértékét, Gajda Péter pedig közel kétszeresére a „Miszter Negyven Százalékként” emlegetett Kránitz Krisztián vagyonkezelő igazgató fizetését. A testületi ülésen leváltották a baloldalt beárnyékoló korrupciós botrányt kirobbantó Lackner Csabát bizottsági alelnöki posztjáról, és a testület egyhangúlag megszavazta Dódity Gabriella arra irányuló javaslatát, hogy felszólítsák Lacknert, adja vissza mandátumát és távozzon a közéletből.

Lackner Csaba: „Ha a kerületi politikában nem keresel évi százmilliót, hülye vagy”

„Vannak, akik azt mondják, ha nem keresed meg az évi százmilliót a kerületi politikában, hülye vagy” – legalábbis Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő szerint, aki a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott, több órás hangfelvételen, a jelek szerint drogpartin beszél arról, hogyan osztozkodtak a pénzen és a hatalmon a baloldali képviselők az elmúlt években.