Az elmúlt tíz év legnagyobb fővárosi csatornázási projektjének keretein belül a napokban fejezték be a szennyvízhálózat kiépítését Kispest kertvárosi utcáiban is, így összesen 19 kispesti utca 34 szakasza rendelkezik korszerű csatornahálózattal.

A Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetés (BKISZ) projekt révén valósulhatott meg Kispesten több mint 300 millió forintból, a mai kornak megfelelő, környezetbarát csatornahálózat kiépítése. A Kertvárosban több mint egy kilométernyi szakaszt építettek ki, többek között a Hárs utcában, a Pozsony utcában és a Kolozsvár utcában is új szennyvízelvezető létesült. „Több kispesti útszakaszon eddig egyáltalán nem volt csatorna, ezért nagy öröm az itt lakók számára, hogy kiépítette a főváros a szennyvízhálózatot, ezzel várhatóan növelve a kertvárosi ingatlanok értékét is” – fűzte hozzá Földesi Gyula (Fidesz- KDNP) országgyűlési képviselő.

Nemcsak a Kertvárosban, hanem a kerület több részén is több helyen befejezik a munkát január végére, néhány szakasz – például a Vak Bottyán utca – azonban az engedélyezés körüli bonyodalmak miatt, például burkolatbontási tilalom miatt, ezúttal kimaradt a beruházásból. „Az ilyen útszakaszokat a kerületekkel együttműködve a fővárosi önkormányzat összegyűjti, és a szakemberek megkeresik a megoldást arra, hogy a 2014-ben induló új EU-s pénzügyi ciklusban ezeken a helyeken is kiépülhessen a szennyvízcsatorna” – mondta dr. György István főpolgármester-helyettes.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…