Földesi Gyula vagyok, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje az Ady Endre úttól délre eső (Wekerletelep, Hagyományos Kispest és Kertváros) választókerületben.

Szüleim példamutatásának köszönhetően a munka és mások segítése meghatározóvá vált egész életemben, a közösség szolgálata volt mértékadó a 2010-től végzett országgyűlési képviselői hivatásomban is.

Az elmúlt négy év legfontosabb eredménye, hogy úgy lábaltunk ki a válságból, hogy közben a kormánynak számos családokat segítő intézkedést és sok fejlesztést is sikerült véghezvinnie. Mindenki számára érezhető eredmény a rezsicsökkentés, de ilyen intézkedés a gyermekeket nevelő családok családi adókedvezménye is, valamint a nők munkavállalását és az anyaság megbecsülését segítő gyed extra elindítása. Fontos volt a nyugdíjak értékállóságának megteremtése, a minimálbér emelése, valamint a közfoglalkoztatottak, a pedagógusok és a gyermekvédelemben, valamint a szociális területen dolgozók fizetésének növekedése. Az oktatási feladatok és az adósságok átvállalásával a kormány több pénzt hagyott az önkormányzatoknál, ennek eredményeképpen juthat majd jóval több forrás a fejlesztésekre itt, Kispesten is.

Jó irányba haladunk, hiszen míg más államok csődbe mentek, mi kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól, visszafizettük az IMF-hitelt, és tartós növekedési pályára állt az ország. Ezt kell folytatni a jövőben, mert ez teszi lehetővé, hogy tovább tudjuk fejleszteni a kerületet is.

Országgyűlési képviselőként annak érdekében igyekszem a munkámmal továbbra is az emberek érdekeit szolgálni, hogy ebből a gyarapodásból minél többet érezhessenek Kispest lakói.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…