Ablakunk cseréjére kaphatunk támogatást, amennyiben csütörtökön megszavazzák a kispesti képviselők az erről szóló előterjesztést. Ha a városatyák egyetértenek, fideszes javaslatra immár nemcsak wekerletelepi, hanem hagyományos kispesti és kertvárosi ablak- és ajtó felújításokra is lehet pályázni, összesen 15 millió forint értékben.

Kiterjesztenék a már korábban is működő, wekerlei ablak- és ajtócserékre vonatkozó pályázatot. Az önkormányzat fejlesztési munkacsoportjának fideszes tagjai javaslatára ugyanis hagyományos kispesti valamint a kertvárosi otthonok nyílászáróinak cseréjére, felújítására is pályázhatnak a kispestiek abban az esetben, ha csütörtöki testületi ülésükön elfogadják az erről szóló kezdeményezést a képviselők. Lakásonként 320.000 forintra lehet majd pályázni, amelyet ablakok és ajtók cseréjére, felújítására lehet költeni. Az energetikai szempontok mellett a kiírás célja a wekerletelepi és a hagyományos kispesti részek patinás otthonai esetében elsősorban az, hogy a még meglévő eredeti ablakok, spaletták és faredőnyök felújítását, korszerűsítését ösztönözze, másodsorban a már nem javítható, vagy az eredetitől már korábban eltérőre cserélt nyílászárók helyett az eredetivel megegyező rajzolatú fa nyílászárók cseréjét segítse elő. Az építészeti összkép szempontjából kiemelten díjazni kívánják a társasházak közösen, egységesen végzett értékmentő tevékenységét. A tervek szerint a wekerletelepi, a hagyományos kispesti és a lajosmizsei vasúton túli, kertvárosi házak tulajdonosai szeptember 15-ig, majd november 15-ig nyújthatják be a pályázatokat, amelyekhez csatolni kell az építési engedélyt, illetve településképi igazolást. A három városrész számára 5-5 millió forintos keretösszeget biztosítana az önkormányzat. Amennyiben egyetértenek a képviselők a javaslattal, érdemes lesz sietni, hiszen a pályázatokat a beérkezés sorrendjében a támogatás keret erejéig támogatja az önkormányzat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.