Most szombaton délelőtt háromdimenziós képen nézhetik meg a Kossuth téri piac parkolójának és környezetének terveit azok a kispestiek, akik ellátogatnak a Kossuth térre. A speciális alkalmazás segítségével Budapest főpolgármester-helyettese és a kispesti Fidesz-KDNP frakció tagjai mutatják be a szobor melletti téren felállított sátorban a Fővárosi Önkormányzat negyedmilliárd forintos támogatásával megújuló parkoló és közösségi tér elkészült terveit.

Közel 250 millió forint támogatást kap Kispest a Fővárosi Önkormányzattól. A Tér_Köz nevű városrehabilitációs pályázaton 29 pályaművet részesített támogatásban a Fővárosi Közgyűlés, köztük a kispesti Kossuth téri piac és a Trefort iskola közötti terület rendezését, amely során a parkoló egy része fölött megemelt sportpályákat alakítanak ki, illetve az iskola bejárata előtt egy színvonalas közösségi teret hoznak létre. A terveket most szombaton 9-12 óra között megnézheti a Kossuth téri parkban felállított sátornál, ahol egy speciális tervrajz és egy tablet segítségével elevenedik meg a terület jövendőbeli képe. Ehhez nem kell mást tenni, mint a megfelelő alkalmazást elindítva a tervrajzra irányítani az okostelefon, illetve tablet kameráját, és a képernyőn máris megjelenik a megújításra váró terület tervezett háromdimenziós mása, amelyet a készülék mozgatásával minden irányból megtekinthetnek az érdeklődők.

 

Időpont: 2014. június 21. 9-12 óra

 

Helyszín: Kispest, Kossuth tér, a piac és az 50-es villamos közötti parkban

 

A szervezők tabletet biztosítanak a megtekintéshez, de akár az Ön saját telefonján vagy tabletjén is megcsodálhatja a jövendőbeli Kossuth teret!

 

A 3D-s terveket a múlt heti, Bálnában megrendezett kiállítás után Kispesten is meg lehet tekinteni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.